A tököli drift versenyek során a szervezők maximálisan kihasználják a repülőtéri pályák legnagyobb előnyét, ami nem más mint a sebesség. Az új szakmai stáb ígérete szerint minden alkalommal tempós pályát fognak építeni, miközben az amatőr versenyzőkről sem feledkeznek meg, mivel számukra külön pálya áll majd rendelkezésre.

Április 13-14-én indul útjára a Drifted.hu bajnoksága a tököli repülőtéren, mely Budapest legközelebbi drift versenyarénája. Az első futam pályatervezései már gőzerővel folynak, és hamarosan publikálják a szervezők. A PRO kategória számára várhatóan egy 2008-as pályanyomvonal módosított változatát építik fel. Korábban a közönség kedvenc Varga Tamás „Puci” valamivel 120Km/h sebesség felett teljesítette az akkori nyomvonalat, így a cél egyáltalán nem túlzás. Autópálya tempóban márpedig ritkán lehet driftelni kis hazánkban, hiszen az épített fix pályanyomvonalak egyike sem rendelkezik drift szempontból a gyors jelzővel.

Megtudtuk azt is, hogy idén a Drifted.hu csapata az európai sebességrekord közelében is szerencsét próbál a szakágban mely jelenleg 200Km/h-ás tempót jelent. Természetesen az egyik drift futam betétprogramja lenne ez, így csak később látjuk meg, hogy egy ilyen kihívásra mekkora lesz az érdeklődés. A kivitelezésre a tököli repülőtér az előzetes felmérések alapján alkalmas lenne, hiszen idén már a rendes repülőtéri kifutó is rendelkezésre áll a tervezések során.

A lengyel Maciej Polody 200Km/h közeli drift köre

A szerb Bojan Kurbalija drift kanyarja 200-as tempóban

Sebesség Fesztivál
2013 Április 13-14 / Tököli repülőtér