Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

King of Europe beszámoló, interjúk

King of Europe beszámoló, interjúk

Izgalmas 2013-as szezont zártunk a King of Europe szériában, már csak egyetlen kérdés maradt hogyan tovább? Erre a kérdésre a pilóták adják meg a választ!

Kezdjük ezt a kis szösszenetet Kerényi Ádámmal aki 2013-ban 3. helyen zárt a bajnokságban.

S98: Elégedett vagy az idei éveddel?
KÁ: Nem vagyunk teljesen elégedettek, hiszen csak a harmadik helyen végeztünk, és sok technikai gondunk volt. Voltak jó napjaink, ahol látszódott, hogy az autó nagyon ütőképes, és élvezet volt versenyezni.

S98: Hogyan tovább fejlesztetek valamit az autón?
KÁ: Még tervezés alatt van az autó, apró módosítások lesznek, illetve a motorerőn, nyomatékon igyekszünk faragni. Az S38B38 a kedvenc motorom, nem szeretem a V motorokat. Ameddig lehet sor6-os technikával fogok versenyezni.

S98: A bírói munkával elégedett vagy?
KÁ: A kvalifikációt segítő telemetria szerintem nagyon jól működik, pontosan azokat az eredményeket adja vissza, amit mi is látunk a pálya széléről.
 
Énekes Árpinak a Mustang-jában mint tudhatjuk egy igen erős motor dolgozik. Nézzük meg ők mivel készülnek a szezonra:

S98: Elégedett vagy az idei éveddel a King of Europe szériában?
ÉÁ: Az év eleje nagyon nehézkesen indult, mert a téli fejlesztések után nem találtuk a jó beállításokat. Év közben azért egyre jobb lett, így tudtam hozni 1-2 jó eredményt, úgyhogy összességében sikeres év lett.

S98: A motoron ugye mondtad nem változtatsz ez igaz?
ÉÁ: Hát ez nem igaz 7000cm3 helyett kb. 7200 cm3-is lesz.

S98: Hegyi versenyek mindegyikén találkozhatunk a Mustangoddal?
ÉÁ: A KOE pro sorozatában szeretnénk elsősorban helyt állni, de 1-2 hegyi versenyt is betervezünk majd a jobbakból.

S98: Gumikkal hogy állsz?
ÉÁ: Idénre kb. 300 gumival készülünk.
 
Rengeteg kitűnő külföldi versenyző is részt vesz a futamokon, róluk is szót ejtenék.  Adam Frankot az 1000 lóerős 2JZvel már-már bűnnek számítana kihagyni.

S98: Min változtattok az autón?
AF: A sebességváltón, a futómű geometrián módosítunk, és a motor megbízhatósága érdekében csökkentjük az erőt

Nicolo Rosso első évét teljesítette, mégis megnyerte a Wisefab Angle Challanget.

S98:Mit gondolsz King of Europe messze van a Fromula Drift színvonalától?
NR: Úgy gondolom, nincsen nagyon messze, de ami a legfontosabb, hogy jó úton halad, hogy hasonló szinten legyen!

Amerigo Monteverde-nek nem sikerült túl jól ez az év, mert problémái akadtak a felfüggesztéssel.

S98: Szereted az autód motorját vagy nagyobbról és erősebbről álmodsz?
AM: A motorom elég erős, ezért nagyon boldog vagyok! Francesco barátommal most vettem egy LS3-as motort a szezon második felére, összeáll ez a motor!

Philippe Guillod Horvátországban 2. helyen végzett és az övé az egyik legszebb Nissan a mezőnyben!

S98: Mi a véleményed a magyar versenyzőkről, jó velük driftelni?
PG: Kerényi Ádám egy nagyon jó versenyző, főleg a kvalifikációnál, mert nagyon precíz. Kedvenc magyar pilótám Nagy Ádám 2011-ben Bukarestben versenyeztem vele.

Írta: Ács Sándor
https://www.facebook.com/kobunko69

Tovább

Drift them!

Extreme Technical Weekend

2013 októberének első hétvégéje ebbe a hangzatos kifejezésbe burkolózott, ami az autósportok rajongói számára egyet jelentett azzal a ténnyel, hogy a Hungaroring légkörében ismét nem a madárcsicsergés fog a dominálni.

Érezvén magamban a késztetést, hogy a máriapócsi roncsderby után egy egészen más hangulatú eseményen vegyek részt, elindultam, azzal a feltett szándékkal, hogy szürkeállományom nagy részét szabadságra küldöm, és a fennmaradó űrt megtöltöm koncentrált gumifüsttel és benzinszaggal. Sikerült!

A főbejárathoz közeledvén már megcsapott az égett gumiszag, ami reflexszerű nyálelválasztásra és lépteim meggyorsítására késztetett, hogy mihamarabb akcióközelbe kerüljek. Mielőtt azonban szembesültem volna a keresztben közlekedő autók áhított látványával, át kellett vágnom a Honda-találkozó résztvevői által elfoglalt placcon. Ez az igen összetartó társaság olyan ünnepélyesen alkotott sorfalat, mintha királyuk előtt (talán a piros NSX?) készültek volna tisztelegni. Élmény volt látni, hogy a márkahűség mennyi embert képes összetoborozni, de izgalmasabb dolgok reményében továbbhaladtam arra, amerre az orrom és a szívem húzott.

Szükségem volt jó néhány percre, hogy összebarátkozzak ezzel az új dimenzióval, új ’’világgal”, amibe hirtelen belecsöppentem, s ahol a hétköznapi dolgok néhány órára megszűntek létezni. Így technikai díszszemlét tartva tettem néhány kört a depóban. Óriási erővel zuhantam bele a valóságba, amikor az egyik Corvette-motoros, groteszk katonai mintázatot viselő E30 elcsörtetett mellettem. Aztán a másik. Majd a harmadik. Talán ha a Birodalmi Lépegetővel találom szemben magam, az sem lett volna ennyire megrázó. Beleremegett a gyomrom, amikor a fémesen zörgő, csattogó gépsárkányok dühösen fújtató motorral elhaladtak mellettem. Bemutatkozásnak mindenesetre jó volt : a PUZ Drift Team, egyenesen Lengyelországból. A csapattagok nevét vasárnap estére szerintem már mindenki kívülről fújta: Mospinek, Hypki, Romanowski. Régóta sejtettem, hogy a drifterek ott lengyelhonban japán driftgombát reggeliznek, és ezúttal sem okoztak csalódást. Egész hétvégén pompás köröket mentek, óriási szögekkel, jégtáncosokat megszégyenítő dinamizmussal és hatalmas füsttel.

Szintén V8-as erőforrással áldotta meg a sors a hétvége talán legfeltűnőbb és legnépszerűbb jelenségét: Enrico Sartori S14-es Nissanját, csak úgy, mint Szántó Niki friss E46-osát, ami először szerepelt nagyközönség előtt. Még mielőtt azonban bárki azt gondolná, teljhatalomra jutottak a nyolchengeres gépezetek, meg kell említeni, hogy szép számmal voltak sor néggyel hadrendbe állított autók is, valamint olyan félszerzetek, mint Indián vagy Nagy Ádi JZ-motoros BMW-je.

Enrico Sartori S14-es Nissan

Összességében egy nagyon színes mezőny jött össze a versenyre, mind a King of Europe, mind a magyar versenyszéria részéről. A német technika dominanciája évről-évre egyre jobban háttérbe szorul, ezt igazolja, hogy az eddig BMW-vel versenyző Calin Ciortan, csak úgy, mint Grózinger Zsolt, Nissanra váltott. Sajnálatos módon Galán Erik S15-öse úgy döntött, motorhiba miatt nem erősíti a japán vonalat, és a pálya helyett a depóban nézett farkasszemet a Radír-féle Skyline-nal. Az edzést elnézve látható volt, kik lesznek a versenynap főszereplői, és kik azok, akik megint csak újabb tapasztalatszerzéssel gazdagodtak.

A vasárnapi versenynapon a várakozásoknak megfelelően Dimitri Illyuk alaposan megszorongatta versenytársait, nem kímélvén a magyar pilótákat sem, akik nem adták könnyen magukat. Az ukrán először Énekes Árpit búcsúztatta, aki egy szép csata után sajnos beforgott a Mustanggal.

Énekes Árpád - Ford Mustang

Ezután következett a nap legemlékezetesebb tsuisoja: az Illyuk-Grózinger összecsapás. Grózi mind vezetőként, mind követőként kiválóan teljesített, követőként azonban némileg lemaradt, így Illyuk jutott tovább, aki ezek után maga mögé utasította Kolesart, bár ennek ellenére meglepődtem volna, ha Kolesar nem áll dobogóra.

Grózinger Zsolt vs. Dimitrij Illyuk

Hátra volt még azonban Hypki. A lengyel - miután kiejtette a kemény falatnak számító Kerényit, majd a csapattársa ellen vívott tsuisoban megmutatta, valójában mi is az a drift - Illyuknak a legváratlanabb pillanatban úgy beszúrta tőre a BMW-t, hogy öröm volt nézni. Többszöri visszahívás után a bírók Hypkinek ítélték a győzelmet.

Késő délután érett meg az idő a magyar széria mindent eldöntő szezonzáró futamára. A naplementében nem villogtak szamurájkardok pengéi, így sejthető volt, hogy a fiúk nem készülnek komoly vérontásra. A Tücsökkel vívott látványos páros csata után összetettben végül Sándor Ádi állhatott a dobogó legfelső fokára.

Írta: Szabó Bernadett
https://www.facebook.com/bernadett.szabo.37

Tovább

Máriapócs története

Máriapócs története

Üdvözlöm az olvasókat, Simon Krisztiánnak hívnak, 22 éves drift megszállott vagyok.  Az első driftes élményem 2007 nyarán volt, amikor a parádsasvári hegyi verseny keretében drift bemutatót tartottak. Ekkor még nem igazán tudtam hova tenni, de a következő nyáron valami megmozdult bennem és 2008 őszén ellátogattam az első futamomra. Már akkor tudtam ez az én sportom!

A régmúlt
Az időben egészen 2008-ig kell visszarepülni, amikor hazánkban megrendezték a King of Europe Drift sorozat első hazai versenyét nem máshol, mint Máriapócson. (2007 júniusban, Tökölön volt az első KoE - szerk.). Rengeteg külföldi versenyző, soha nem látott japán vasak, és a  magyar BMW-k is felsorakoztak. Ekkor halhattunk olyan neveket először, mint Radír, Kerényi, vagy akár Tibisz.
 


Első találkozásom Máriapóccsal
2009 nyarán ismét eljött hozzánk a KOE sorozat, ekkor már én is ott voltam és drukkoltam a magyar fiúknak. Ez a verseny felejthetetlen volt számomra, sőt másnap rendezték az országos bajnokságot is, ezért kétnapos drift-őrületben vettem részt. A KOE már akkor is nagyon színvonalas mezőnyt vonultatott fel, ezen a versenyen nem lettem volna bíró. Ekkor vehettem részt az első éjszakai futamomon is, ugyanis a KOE éjszaka került megrendezésre, ami óriási élmény volt, és már akkor éreztem, nem ez lesz az utolsó éjszakai verseny itt, ’Pócson.

A mezőnyben  megjelentek a BMW e36 M3-k, és már a BMW e30 V8 kombinációk is. Itt ismerkedhettem meg Mészáros Zsozsi nevével vagy akár Norbert Kovačikkal és Roman Koleszarral. Aki ott volt, hallhatta, hogy itt jön a Hópihe! Elárulom, az Dimitry Illyuk volt, aki már akkor sem volt fakezű, hát még mostanában! Sajnos Zsozsi azóta nem versenyzik, de a többiek szinte minden évben láthatóak Máriapócson is.



(Norbert Kovačik)

A napközbeni kvalifikációs futamok után elérkezett az este, ahol Kerényi Ádám és Szerencsés Pisti két külön ágon, de mindketten óriásit autóztak. És mi lett a vége? Találkoztak a döntőben! A bírók életük legkeményebb döntését hozták meg a visszahívások után, ugyanis a két BMW-s srác embertelenül ment. A külföldiek is odatették magukat, főleg egy görög srác a rózsaszín kis Toyotájával. Sajnálom, hogy azóta sem láthattam ezt az autót.

Másnap kezdődött az OB, esővel megáldva, de nagyon ügyesek voltak a srácok és már akkor lehetett látni pár versenyzőn, hogy belőlük lesz még valaki. Ilyen volt Zentai Sándor vagy éppen Grózinger Zsolt. A Sierrával versenyző Zentai defektet kapott a végén, és úgy ért be a célba.
 

    
Változás éve, de nem a pályán
2010-ben járunk. Ekkor a magyar drift-társadalom vezetői ketté oszlottak, egyszerre két bajnokság is futott, de ez akkoriban még nem okozott gondot, hiszen több autó, több verseny, s így még több drift volt. Ebben az évben mindkét bajnokság ellátogatott ’Pócsra, és persze a jól megszokott KOE sem maradhatott el, ami ismét az éjszakába nyúlt. (2010-ben az MDSZ utolsó évadja került megrendezésre, a KoE futamot pedig a drifting.hu rendezte. 2011-től futott két bajnoki sorozat - szerk.) Kezdtek megjelenni az erősebb gépek és az új arcok, mint például Énekes Árpád a fehér-fekete BMW–vel vagy Szántó Nikolett a BMW Z4-gyel. Azonban 2010-ben még sem erről lett híres Máriapócs. Már korábban említettem Norbert Kovačikot, aki ekkor ismét eljött, és a KOE futam előtti edzésen „alkotott egyet”.  Abban az évben a legkomolyabb bukást követte el, videó is készült róla, megéri megnézni.
 


A Hell Országos Bajnokság éve
2011-ben járunk. A két szövetség (MNASZ/MDSZ - MGYSZ/DriftGP Hungary - szerk.) nem békült ki és csak a Hell Országos Bajnokság kapott jogot, hogy futamokat rendezzen Máriapócson, így a három megrendezett futamból kettő az országos bajnokság része volt, míg a harmadik a KOE sorozat jól megszokott állomása.

A mezőny rettentő erős volt ebben az évben is.  Olyan pilóták versenyeztek már ekkor, mint Nagy Gergely „Indián” , Tóth „Alapos” Géza vagy akár a később gymkhanába átnyergelő Zahuczki Zsolt, vagy, ahogy mindenki ismeri, „Zacc”. Szerintem azonban mégsem ez volt a legnagyobb szenzáció az évben. Van egy csapat hazánkban, aminek tagjai a Ford márka szerelmesei és úgy gondolták megépítenek egy Ford Focust, ami hátul hajt. Remekül sikerült, igaz, kezdetben voltak gondok, de az egyik legjobb autója ennek a mezőnynek. Az i-re természetesen a KOE futamon rakta fel a pontot Zentai Sándor, amit hatalmas autózásaival nyert meg.

2012, a változások éve
Nem is olyan rég két óriási változás is történt Máriapócson. Az egyik a mindenki által várt pályaújítás, a másik pedig két új, nemzetközi sorozat megérkezése hazánkba. Sajnos a KOE bajnokság, ebben az évben már a Hungaroringre került át. Óriási jelentőséggel bír, hogy egy Forma1-es pályán driftet rendezhet Magyarország, így a KOE színvonala mondhatni tovább nőtt.

Visszatérve a pályaújításra. A legnagyobb változás az első kanyarban történt, ahol már nem kell bemenni a szűk részbe, hanem tovább lehet robogni a nagy fal mellet. Sajnos ez sok embernek nem igazán sikerült, de persze volt, aki csillogtatta a tudását. Ilyen volt „Lakyboy”, Ládi Atilla vagy akár Grózinger Zsolti is.

A két új sorozat pedig nem más volt, mint a JDM (Drift Allstars - szerk.) és az EDCC sorozat. Mindkét sorozat versenyzői egyszerre álltak rajthoz, így hatalmas mezőny alakult ki. Hazánkban a két sorozat becenevet is kapott, megszületett a Trackwood fesztivál.  Ezen a fesztiválon sajnos nem vettem részt, inkább a Hungaroringet választottam, de egyáltalán nem bántam meg, mivel ott is kiváló nevek versenyeztek.  A Trackwood fesztivál szervezői az új nyomvonalon is változtattak kicsit, beleraktak egy terhelésváltást a nagy ívbe. Ez nagyon látványos lett, de nekem igazából nem tetszett, mert azok az autók le tudnák fűzni azt a nagy ívet is rendesen.  Aki egy kis kedvcsinálót szeretne, annak ajánlom ezt a videót. Remekül látszik benne az új pálya és a külföldi sztárok is eléggé „oda teszik magukat”.

 
(Juha Rintanen)

A közelmúlt
2013-at írunk. Egy újabb szakadást élt meg a magyarországi drift élet (MNASZ / Drifting / Drifted - szerk.) , a rendező szervezetek száma háromra növekedett.  Máriapócsra azonban nem volt nagy hatással, ugyanis a szakítás által a Hell OB keretében 3 versenyt rendeztek és a Trackwood fesztivál is újra ellátogatott hazánkba. Szerencsére mindkettőre el tudtam látogatni, mert a hungaroringi KOE futam nem ütközött a Trackwood-dal. Életem talán legemlékezetesebb élménye volt a drift a világában. Ezek a versenyzők a félelem kifejezést nem ismerik, a falaktól pár centikre óriási sebességgel autózva mennek minden körben; de megjegyezném, hogy a külföldi pilóták mellett a magyarok teljesítménye sem rossz.

Természetesen mindenkinek van saját kedvence, nekem Juha Rintanen és Pawel Trela Opel GT-je volt. Sajnos Juha kölcsön kocsival támadott a versenyen, de így is fergeteges volt. Remélem 2014-ben ismét eljönnek hozzánk. 

Összefogás Éve
El is érkeztünk a 2014 év kezdetéhez, ami egy komoly bejelentéssel indult: a HELL OB és a Magyar Drift Szövetség összeállt (Az MDSZ-t 2013-ban a bíróság kényszertörléssel megszüntette - szerk.), ezáltal még színvonalasabb versenyhétvégékre van kilátás. Változás a versenyek számában nincs ugyan, továbbra is 3 verseny lesz ’Pócson, sőt a Trackwood fesztivál is a szokott időben kerül megrendezésre.

Írta: Simon Krisztián

Tovább

Gymkhana Grid EB és Drift Jamboree

Nemzetközi sztárokkal hétvégén Magyarországra érkezik a világhírű Ken Block mester autósport sorozata a Gymkhana Grid és első alkalommal debütál a női drift EB sorozat a Queen of Europe. Az extrém autósportok kedvelői dörzsölhetik a tenyerüket, mert olyat láthatnak, mint még soha. Hat verseny, látványos bemutatók, kiállítók, tuning autók, minden ami szem-fülnek ingere.

Ken Block újra itt van, és kihívás elé állítja egész Európát, hogy megtalálja azt az autó és sofőr párosítást, amely fel tudja venni a versenyt a Gymkhana mesterével. Hazánk pilótái ráadásul igen jó esélyekkel indulnak, hiszen teljesítményük a sportág királyának legutóbbi látogatása óta mély nyomot hagyott a szívében. Nem csak Magyarországot kedvelte meg, de elmondása szerint ilyen autóparkkal ennyire precíz vezetéstechnikát még soha nem látott.

Drift & Gym Jamboree

A tököli reptéren megrendezésre kerülő versenyre a szervezők egy kihívásokkal teli technikás nyomvonallal készülnek. Mint tudjuk a gyorsulás, szlalom és drift elemeket ötvöző Gymkhana sportágban nem csak az idő számít, a feladatokat úgy kell teljesíteni, hogy egyetlen pályaelemet se döntsenek fel a pilóták. A szinkronpályán ráadásul egy olyan drift elemmel is találkozhatunk, melynek kivitelezése rendkívül nehéz. Az úgynevezett „backward entry” annyit takar, hogy egy nagysebességű gyorsítás után negatív szögben kilinccsel előre kell beesni, majd egy kanyart lapjával lefűzni.

Gymkhana Grid

A Gymkhana EB mellett folytatódik az Országos Bajnokság is, a Grid arénától pár méterre pedig rózsaszínben pompázó több száz lóerős versenyautókat csodálhatunk meg. Hazánkba érkezik ugyanis a női drift EB sorozat a Queen of Europe, ahol 8 hölgy fogja összeakasztani lökhárítóbajszát. A nemzetközi mezőnyben két magyar versenyzőnek is szoríthatunk. A szakág street kategóriájában szintén EB futamot rendeznek, itt a nevezési lista alapján bolgár megszállás várható. A kétnapos rendezvényre több mint 60 versenyző érkezik szerte a világból és szerencsére az sem kizárt, hogy világsztárok is tiszteletüket teszik ezen a nemes eseményen. A már megszokott körítésekkel és látványos betétprogramokkal kiegészített versenyeken várhatóan ismét több ezer néző szurkolhat a magyar sikerekért.

Queen of Europe

> Nézői információk

> Nevezettek listája

További információk:
facebook.com/driftedhu
facebook.com/gymkhanahu

Tovább

Drifted.hu - Facebook

Eseménynaptár


Sebesség Fesztivál
Április


Lóerők Éjszakája
Június


Hegyi Drift
Augusztus


Végső Összecsapás
Szeptember

Hirdetés

Hegyi Drift - Facebook

Követők

HairHungary Zora242 MMarket Red Crab Films Hunkhana Bognár János

Címkefelhő

drifted (26),drift verseny (23),drift bajnokság (21),drift (20),tököl drift (12),lóerők éjszakája (10),gymkhana (10),sebesség fesztivál (8),gyorsulás (8),hegyi verseny (7),hegyi drift (7),drifting (4),drifted.hu (4),bélapátfalva (4),drift tököl (4),Lóerők Éjszakája (4),lakyboy (4),gymkhana grid (3),márton zoltán (3),drift eb (3),queen of europe (3),king of europe (3),drag (3),bélkő-hegy (3),parádsasvár (3),gyorsulási verseny (2),gyorsulási futam (2),Belapatfalva (2),zora (2),origo (2),kerényi ádám (2),koe (2),hegyi felfutás (2),női drift (2),ken block (2),bélkő (2),tököli reptér (2),drift allstars (1),driftsuli (1),autóépítés (1),autósport (1),drift autó (1),toyota mr2 (1),skyline (1),fényi anna (1),kovács evelin (1),mdsz (1),máriapócs (1),drift oktatás (1),drift iskola (1),mnasz (1),Amerigo Monteverde (1),programok egerben (1),egri program (1),ford majális (1),hetyési zsolt (1),Mustang (1),bélkő hegy (1),végső összecsapás (1),bmw pickup (1),eedc (1),egri programok (1),énekes árpád (1),kamionos gyorsulás (1),Nicolo Rosso (1),Énekes Árpi (1),Kerényi Ádám (1),King of Europe (1),Adam Frank (1),supra (1),Karolina Pilarczyk (1),autós fesztivál (1),Philippe Guillod (1),hungaroring (1),gymkhana eb (1),drift autósport (1),adam frank (1),galacs gábor (1),simon csaba (1),red crab (1),vernon zwaneveld (1),drift versenyző (1),zángó zoltán (1),biggy (1),rozovics tamás (1),autó találkozó (1),Magyar Drift Szövetség (1),Gymkhana (1),GyorsulásiFutam (1),drift edzés (1),tököli drift (1),tordai istván (1),sport1 (1),sportverda (1),dely domonkos (1),touge (1),ae86 (1),Toyota (1),blogger (1),corolla (1),hacsiroku (1),corolla ke70 (1),trueno (1),4age (1),drift blog (1),dragtor (1),lada (1),molnár feri (1),szántó nikolett (1),bmw (1),qoe (1),Ken Block (1),drift jamboree (1),tököl (1),cressida (1)