Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

King of Europe beszámoló, interjúk

King of Europe beszámoló, interjúk

Izgalmas 2013-as szezont zártunk a King of Europe szériában, már csak egyetlen kérdés maradt hogyan tovább? Erre a kérdésre a pilóták adják meg a választ!

Kezdjük ezt a kis szösszenetet Kerényi Ádámmal aki 2013-ban 3. helyen zárt a bajnokságban.

S98: Elégedett vagy az idei éveddel?
KÁ: Nem vagyunk teljesen elégedettek, hiszen csak a harmadik helyen végeztünk, és sok technikai gondunk volt. Voltak jó napjaink, ahol látszódott, hogy az autó nagyon ütőképes, és élvezet volt versenyezni.

S98: Hogyan tovább fejlesztetek valamit az autón?
KÁ: Még tervezés alatt van az autó, apró módosítások lesznek, illetve a motorerőn, nyomatékon igyekszünk faragni. Az S38B38 a kedvenc motorom, nem szeretem a V motorokat. Ameddig lehet sor6-os technikával fogok versenyezni.

S98: A bírói munkával elégedett vagy?
KÁ: A kvalifikációt segítő telemetria szerintem nagyon jól működik, pontosan azokat az eredményeket adja vissza, amit mi is látunk a pálya széléről.
 
Énekes Árpinak a Mustang-jában mint tudhatjuk egy igen erős motor dolgozik. Nézzük meg ők mivel készülnek a szezonra:

S98: Elégedett vagy az idei éveddel a King of Europe szériában?
ÉÁ: Az év eleje nagyon nehézkesen indult, mert a téli fejlesztések után nem találtuk a jó beállításokat. Év közben azért egyre jobb lett, így tudtam hozni 1-2 jó eredményt, úgyhogy összességében sikeres év lett.

S98: A motoron ugye mondtad nem változtatsz ez igaz?
ÉÁ: Hát ez nem igaz 7000cm3 helyett kb. 7200 cm3-is lesz.

S98: Hegyi versenyek mindegyikén találkozhatunk a Mustangoddal?
ÉÁ: A KOE pro sorozatában szeretnénk elsősorban helyt állni, de 1-2 hegyi versenyt is betervezünk majd a jobbakból.

S98: Gumikkal hogy állsz?
ÉÁ: Idénre kb. 300 gumival készülünk.
 
Rengeteg kitűnő külföldi versenyző is részt vesz a futamokon, róluk is szót ejtenék.  Adam Frankot az 1000 lóerős 2JZvel már-már bűnnek számítana kihagyni.

S98: Min változtattok az autón?
AF: A sebességváltón, a futómű geometrián módosítunk, és a motor megbízhatósága érdekében csökkentjük az erőt

Nicolo Rosso első évét teljesítette, mégis megnyerte a Wisefab Angle Challanget.

S98:Mit gondolsz King of Europe messze van a Fromula Drift színvonalától?
NR: Úgy gondolom, nincsen nagyon messze, de ami a legfontosabb, hogy jó úton halad, hogy hasonló szinten legyen!

Amerigo Monteverde-nek nem sikerült túl jól ez az év, mert problémái akadtak a felfüggesztéssel.

S98: Szereted az autód motorját vagy nagyobbról és erősebbről álmodsz?
AM: A motorom elég erős, ezért nagyon boldog vagyok! Francesco barátommal most vettem egy LS3-as motort a szezon második felére, összeáll ez a motor!

Philippe Guillod Horvátországban 2. helyen végzett és az övé az egyik legszebb Nissan a mezőnyben!

S98: Mi a véleményed a magyar versenyzőkről, jó velük driftelni?
PG: Kerényi Ádám egy nagyon jó versenyző, főleg a kvalifikációnál, mert nagyon precíz. Kedvenc magyar pilótám Nagy Ádám 2011-ben Bukarestben versenyeztem vele.

Írta: Ács Sándor
https://www.facebook.com/kobunko69

Tovább

Kerényi Ádám: "100x jobb lesz a hegyi drift mint egy strand"

A szombati hegyi drift versenyen a kétszeres KoE EB és kétszeres magyar bajnok Kerényi Ádám is ott lesz 650 lóerős autójával. Véleménye szerint a kilátogató nézők pontosan 100x jobban járnak, ha strand helyett ezt a programot választják.

Már több éve sikeresen szerepelsz a King of Europe nemzetközi sorozatban, a hazai közönség most joggal örül, hogy magyarországi versenyen is megmutatod magad július 20-án. Mi inspirált téged erre, ennyire bejön a hegyi drift?
Minden évben tervezünk hazai szereplést, de valahogy a dátumok vagy az események nem úgy állnak össze, hogy ott legyünk. Ez a hegyi drift végre egy olyan verseny ahol szívesen fogok autózni és végre elég az élményre figyelnem nem pedig az eredményre.

Kerényi ÁdámKerényi Ádám idén is sikeres a nemzetközi King of Europe sorozatban

Bátran állíthatjuk, hogy a legsikeresebb magyar pilóta vagy, amit jól tükröz a kétszeres EB és magyar bajnoki címed. Melyikre vagy a legbüszkébb?
A 2012-es KoE címre. A tavalyi évben nagyon nehezen indult a szezonunk, de talán pont ez adott óriási lendületet és kitartást. Egy totálisan vesztes szezonkezdés után az utolsó futamon sikerült a bajnokságban feljönni az első helyre. Ráadásul tavaly nagyon színes volt a mezőny, sok lengyel részt vett a futamokon és jó párszor sikerült őket is legyőznöm.

Elsők között voltál idehaza aki driftelt a hegyekben. Vissza tudsz emlékezni milyen érzés volt?
Még az E30 V8 versenyautómmal voltam Parádon a hegyi futam betétszámaként. Nagyon jó hangulatú volt a verseny, arra biztosan emlékszem, hogy vasárnap reggel egyik drifter sem állt sorba az elsők között a felfutásnál… :-)

Kerényi Ádám - Parádsasvár
Kerényi Ádám a 2007-es Mátrai Hegyi versenyen

Hogy telt a hegyi verseny promóciós videó forgatása? Jól éreztétek magatokat a csapattal?
Nagyon jó volt, bár kicsit meleg időnk volt és a versenyruha nem éppen hideg… Jó kis csapat volt kint és a végeredményen is látszik, hogy profi munka!

Milyen a Bélkő-hegyi pálya?
A fenti szakasz szerintem kifejezetten lendületes és van ritmusa, hamar meg lehet tanulni az íveket és jókat lehet autózni rajta.

A legfontosabb paraméterei a versenyautódnak?
3.8-as kompresszoros M5 motor 650 LE, 50-50 %-os súlyelosztás, KW 3A egyedi versenyfutómű, Dotz felni + Federal gumi. Built by TomiWorkshop :D

Végül mit üzensz a nézőknek miért érdemes ellátogatni a hétvégi drift versenyre?
Már néztem az előrejelzést és biztosan jó időnk lesz, de szerintem 100x nagyobb élmény lesz a hegyi drift mint bármelyik strand, így mindenképpen érdemes kijönniük!

> Bővebb információk a versenyről

> Drifted.hu - Facebook közösség

> Hegyi Drift - Facebook közösség

Tovább

Ismét vissza a Drift gyökereihez!

Az autósport drift szakágában csupán egyetlen hazai hegyi felfutás szerepel, mely Parádsasváron 2011-ben íródott a történelembe. Sajnos manapság kicsiny hazánkban egy hegyi verseny engedélyezése és rendezése annyira bonyolult, mint vakon kirakni egy Rubik-kockát. Épp ezért a drifted.hu más utakat keresett és szerencsére talált, július 20-án így ismét lesz Hegyi Drift.

Sokan nem tudják, hogy a drift gyökerei a japán hegyekből indult el hódító útjára még az 1960-as években. Annak idején pár bevállalós fiatal, hogy minél rövidebb idő alatt teljesítsék a hegyi szakaszokat a szerpentinen egy-egy kanyart lapjával fűztek le. A 90-es években már számos illegális hegyi versenyt tartottak, de már az egész távon megpróbáltak kilinccsel előre haladni az úgynevezett touge pilóták. Szerencsére a hegyi drift már a hazai közönségnek sem idegen, hiszen 2007 és 2008-ban a Mátrai Hegyi Verseny betétprogramjaként kapott helyet, míg két éve Parádsasváron tartották az első önálló hegyi drift versenyt. A pilóták pontosan azt a látványt nyújtották a nézőknek, amire igazán kíváncsiak: kizárólag kilinccsel előre beesni a kanyarokban és összefűzni azokat. Soha nem látott nézői szeretet és rajongás övezett minden egyes felfutást és ezzel együtt a versenyzők is felejthetetlen élményekkel térhettek haza.

Hegyi Drift verseny - Szántó Nikolett vs. Kerényi Ádám
Szántó Nikolett és Kerényi Ádám a Hegyi Drift promóciós videó forgatásán

A szervezők az idei hegyi verseny helyszínéről immáron lerántották a leplet. Igazi feladvány volt, akár egy Rubik-kocka, de szerencsére az időpont mellett most már azt is tudjuk, hogy Bélapátfalván a Bélkő-hegyen lesz megtartva a rendezvény. Július 20-án dörzsölhetik a tenyerüket a szakág és a hegyi verseny rajongói, hiszen a magyar pilóták krémje brutális módon fogják betámadni a hegyi szakaszt. A verseny nem titkolt célja az is, hogy a hazai drift versenyzőket újra összehozza, csak úgy, mint a nagy sikerrel zárult Lóerők Éjszakája. A promóciós videóból azt is leszűrhetjük már, hogy a többszörös Európa és magyar drift bajnok Kerényi Ádám szinte biztos, hogy nem hagyja ki ezt a bulit!

További információkért érdemes a facebook rajongói oldalakat nyomon követni.
Drifted.hu – Hungarian Drift Series / www.facebook.com/driftedhu
Hazai Hegyi Drift közösség / www.facebook.com/HegyiDrift

Tovább

Drifted.hu - Facebook

Eseménynaptár


Sebesség Fesztivál
Április


Lóerők Éjszakája
Június


Hegyi Drift
Augusztus


Végső Összecsapás
Szeptember

Hirdetés

Hegyi Drift - Facebook

Követők

HairHungary Zora242 MMarket Red Crab Films Hunkhana Bognár János

Címkefelhő

drifted (26),drift verseny (23),drift bajnokság (21),drift (20),tököl drift (12),lóerők éjszakája (10),gymkhana (10),sebesség fesztivál (8),gyorsulás (8),hegyi verseny (7),hegyi drift (7),drifting (4),drifted.hu (4),bélapátfalva (4),drift tököl (4),Lóerők Éjszakája (4),lakyboy (4),gymkhana grid (3),márton zoltán (3),drift eb (3),queen of europe (3),king of europe (3),drag (3),bélkő-hegy (3),parádsasvár (3),gyorsulási verseny (2),gyorsulási futam (2),Belapatfalva (2),zora (2),origo (2),kerényi ádám (2),koe (2),hegyi felfutás (2),női drift (2),ken block (2),bélkő (2),tököli reptér (2),drift allstars (1),driftsuli (1),autóépítés (1),autósport (1),drift autó (1),toyota mr2 (1),skyline (1),fényi anna (1),kovács evelin (1),mdsz (1),máriapócs (1),drift oktatás (1),drift iskola (1),mnasz (1),Amerigo Monteverde (1),programok egerben (1),egri program (1),ford majális (1),hetyési zsolt (1),Mustang (1),bélkő hegy (1),végső összecsapás (1),bmw pickup (1),eedc (1),egri programok (1),énekes árpád (1),kamionos gyorsulás (1),Nicolo Rosso (1),Énekes Árpi (1),Kerényi Ádám (1),King of Europe (1),Adam Frank (1),supra (1),Karolina Pilarczyk (1),autós fesztivál (1),Philippe Guillod (1),hungaroring (1),gymkhana eb (1),drift autósport (1),adam frank (1),galacs gábor (1),simon csaba (1),red crab (1),vernon zwaneveld (1),drift versenyző (1),zángó zoltán (1),biggy (1),rozovics tamás (1),autó találkozó (1),Magyar Drift Szövetség (1),Gymkhana (1),GyorsulásiFutam (1),drift edzés (1),tököli drift (1),tordai istván (1),sport1 (1),sportverda (1),dely domonkos (1),touge (1),ae86 (1),Toyota (1),blogger (1),corolla (1),hacsiroku (1),corolla ke70 (1),trueno (1),4age (1),drift blog (1),dragtor (1),lada (1),molnár feri (1),szántó nikolett (1),bmw (1),qoe (1),Ken Block (1),drift jamboree (1),tököl (1),cressida (1)