Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

King of Europe beszámoló, interjúk

King of Europe beszámoló, interjúk

Izgalmas 2013-as szezont zártunk a King of Europe szériában, már csak egyetlen kérdés maradt hogyan tovább? Erre a kérdésre a pilóták adják meg a választ!

Kezdjük ezt a kis szösszenetet Kerényi Ádámmal aki 2013-ban 3. helyen zárt a bajnokságban.

S98: Elégedett vagy az idei éveddel?
KÁ: Nem vagyunk teljesen elégedettek, hiszen csak a harmadik helyen végeztünk, és sok technikai gondunk volt. Voltak jó napjaink, ahol látszódott, hogy az autó nagyon ütőképes, és élvezet volt versenyezni.

S98: Hogyan tovább fejlesztetek valamit az autón?
KÁ: Még tervezés alatt van az autó, apró módosítások lesznek, illetve a motorerőn, nyomatékon igyekszünk faragni. Az S38B38 a kedvenc motorom, nem szeretem a V motorokat. Ameddig lehet sor6-os technikával fogok versenyezni.

S98: A bírói munkával elégedett vagy?
KÁ: A kvalifikációt segítő telemetria szerintem nagyon jól működik, pontosan azokat az eredményeket adja vissza, amit mi is látunk a pálya széléről.
 
Énekes Árpinak a Mustang-jában mint tudhatjuk egy igen erős motor dolgozik. Nézzük meg ők mivel készülnek a szezonra:

S98: Elégedett vagy az idei éveddel a King of Europe szériában?
ÉÁ: Az év eleje nagyon nehézkesen indult, mert a téli fejlesztések után nem találtuk a jó beállításokat. Év közben azért egyre jobb lett, így tudtam hozni 1-2 jó eredményt, úgyhogy összességében sikeres év lett.

S98: A motoron ugye mondtad nem változtatsz ez igaz?
ÉÁ: Hát ez nem igaz 7000cm3 helyett kb. 7200 cm3-is lesz.

S98: Hegyi versenyek mindegyikén találkozhatunk a Mustangoddal?
ÉÁ: A KOE pro sorozatában szeretnénk elsősorban helyt állni, de 1-2 hegyi versenyt is betervezünk majd a jobbakból.

S98: Gumikkal hogy állsz?
ÉÁ: Idénre kb. 300 gumival készülünk.
 
Rengeteg kitűnő külföldi versenyző is részt vesz a futamokon, róluk is szót ejtenék.  Adam Frankot az 1000 lóerős 2JZvel már-már bűnnek számítana kihagyni.

S98: Min változtattok az autón?
AF: A sebességváltón, a futómű geometrián módosítunk, és a motor megbízhatósága érdekében csökkentjük az erőt

Nicolo Rosso első évét teljesítette, mégis megnyerte a Wisefab Angle Challanget.

S98:Mit gondolsz King of Europe messze van a Fromula Drift színvonalától?
NR: Úgy gondolom, nincsen nagyon messze, de ami a legfontosabb, hogy jó úton halad, hogy hasonló szinten legyen!

Amerigo Monteverde-nek nem sikerült túl jól ez az év, mert problémái akadtak a felfüggesztéssel.

S98: Szereted az autód motorját vagy nagyobbról és erősebbről álmodsz?
AM: A motorom elég erős, ezért nagyon boldog vagyok! Francesco barátommal most vettem egy LS3-as motort a szezon második felére, összeáll ez a motor!

Philippe Guillod Horvátországban 2. helyen végzett és az övé az egyik legszebb Nissan a mezőnyben!

S98: Mi a véleményed a magyar versenyzőkről, jó velük driftelni?
PG: Kerényi Ádám egy nagyon jó versenyző, főleg a kvalifikációnál, mert nagyon precíz. Kedvenc magyar pilótám Nagy Ádám 2011-ben Bukarestben versenyeztem vele.

Írta: Ács Sándor
https://www.facebook.com/kobunko69

Tovább

Egy 700 lóerős autót is legyőzött a drifted.hu nyitófutamának győztese

A Drifted.hu Országos Drift Bajnokságának első versenyére hazai viszonylatban rögtön rekordszámú pilóta érkezett, így a mezőny rendkívül színes volt. Izraelből, Szlovákiából és Romániából is érkeztek pilóták és természetesen a magyar profi versenyzők krémje is ott volt a szezonnyitó Sebesség Fesztiválon.

Borzasztóan kemény pályát sikerült összehozniuk a szervezőknek, a legnagyobb beérkezési sebesség bőven autópálya tempóban volt, amiért már 30 ezres bírságokat osztogatnak minimum. Az első balos elnyújtott kanyart viszont csak a profiknak kellett kötelezően teljesíteni, a street kategóriában pedig a pilóták merészségére volt bízva, de aki elvállalta nagyobb összkép pontot kaphatott az értékelés során. A drift autósportban nem túl képben lévő olvasóknak még annyit, hogy a nyomvonalat kizárólag kilinccsel előre lehetett teljesíteni.

Sebesség Fesztivál
Adam Frank - BMW E46 2JZ

A Drifted.hu sorozata az értékelés során az amerikai FormulaD bajnokság szabályait alkalmazza, ahol az összkép kapja a legnagyobb hangsúlyt.  Ez első sorban a vezetéstechnikai stílust, az elvárt kivitelezést, az agresszivitást tartalmazza, és fontosak az olyan klisék is, mint például a magas fordulatszám okozta minél nagyobb füstfelhő, de még az autó designja sem mindegy. A sebességet fotócellás traffipax méri, ezen felül pedig az elvárt ív és a szög kerül nagyító alá a háromfős bírói gárdánál.

Sebesség Fesztivál
Márton Zoltán, azaz LakyBoy - BMW E30 Pickup V8 kompresszor

A kvalifikációs küzdelmeket a PRO kategóriában Márton Zoltán nyerte, viszont a folytatásban elgumizta magát és az első futam második kanyarjában lecsúszott az ívről, melyre riválisa Galacs Gábor egy tiszta előzéssel válaszolt. A második futamon is kellően szenvedett Zoli, így nem volt kérdéses a továbbjutó.

Lakatos Zoltán vs. Galacs Gábor
Márton Zoltán vs. Galacs Gábor

Galacs Gábor a szombati edzés napot korábban fejezte be, mivel délután Zalabai Zsolt szintén PRO versenyző esküvőjére volt hivatalos. Barátja tökéletes vendégszeretetben részesítette, így Gábor mindössze két óra alvás után érkezett másnap a versenyre. Délig szinte csak akklimatizálódott, majd egy gumifalba rongyolás jelentette számára a „reggeli” ébresztőt. Az adrenalin szint beállása után viszont hozta a formáját, mivel egészen a döntőig menetelt. Ott viszont elkottázta az utolsó kanyart túlzott agresszivitása miatt, de a második hely kupája így is szépen csillog, amivel borzasztóan elégedett.

Legyőzője Simon Csaba volt, aki drift tudását talán mentora, a 2008-as drift bajnok Radák János alias „Radír”véréből szívja ki. Csaba legnagyobb csatáját vitathatatlanul az elődöntő hozta, ahol az izraeli Adam Frank volt az ellenfele. Adam egy közel 700 lóerős E46-os Bömössel érkezett, amiben egy japán 2JZ motor ékeskedett. A konfig nem mindennapi látványt adott a nézőknek, de mint tudjuk, nem minden az autón múlik. Csaba lényegesen kevesebb lóerőt képviselő E36 M3-as versenyautójának lassabb driftjét egyszerűen képtelen volt lekövetni. Csúnya kézifékezésekkel próbálta Adam lassítani saját tempóját, miközben olykor driftből kiesve egyenesen haladt előre. Ez bizony nagy hibának számít, hiszen helytelen vezetéstechnikát alkalmazott. Nem csak a győztes Simon Csaba tudta Adamot megszorongatni, mivel a szintén M3-as E30-as autóját használva Szántó Niki is nagyon jól teljesített. Az egész mezőnyből talán Ő kapta a legnagyobb füstöt követőként, így minden elismerésünket küldjük hazánk legjobb női versenyzőjének. A bronz csatában Adam Frank viszont nem hibázott és a terepmintás V8-as BMW-t terelő Porkoláb Pétert legyőzve végül felállhatott a dobogóra.


PRO ceremónia

A Street kategória küzdelmei is hoztak érdekes csatákat! A döntőbe jutásért például apa és fia csatázott, Zángó Zoltán és ifjabb Zángó Zoltán ráadásul egy autóval érkezett így helycserés támadással kellett eldöntetni, ki a jobb a családban. Ezúttal a papa került ki győztesként, mivel a pro versenyzőknek előírt első kanyart is lefűzte. Itt kell megjegyezni, hogy ha a fia elég bátor, akkor Ő is össze tudta volna rakni, tökéletesen kezdte meg ugyanis a megindítást, csak a terhelésváltást már nem merte bevállalni. De nincs is baj ezzel, szépen kell haladni, lesz még idő fricskát adni apunak ;) A bronzérem így is meglett az ifjú titánnak. A street kategória versenyét Nyitrai Attila nyerte meg, aki tavaly még pontozóbíróként volt jelent a hazai futamokon. A tehetsége vitathatatlan és igazából már a profi kategóriában is boldogulna talán. Az autóján kellene még faragni, nagyobb kormányszöget és egy kicsivel több lóerőt kellene valahogy varázsolni.


Nyitrai Attila - BMW E36 M3

A szervezők a hétvégén a teljesen kezdő amatőrökre is gondoltak, rájuk külön pálya és külön verseny várt. Meglepetésre ebben a kategóriában a hölgyek taroltak, ráadásul nem csak bájukkal, szépségükkel kápráztatták el a közönséget, további vezetéstechnikai fejlődésük után később akár komoly fejtörést okozhatnak bárkinek.

Sebesség Fesztivál
Amatőr kategória díjkioszttó

Eredmények:

Drifted.hu - Országos Drift Bajnokság PRO kategória:
1. Simon Csaba - BMW E36 M3
2. Galacs Gábor - BMW E30 V8 Nitro
3. Adam Frank (ISR) - BMW E46 2JZ

Drifted.hu - Országos Drift Bajnokság STREET kategória:
1. Nyitrai Attila - BMW E36
2. Zángó Zoltán - BMW E36 V8
3. ifj. Zángó Zoltán - BMW E36 V8

Drifted.hu - Országos Drift Bajnokság STREET kategória:
1. Fényi Anna - BMW E30
2. Jáger Andi - BMW E36 M3
3. Ramona Rusu (RO) - BMW E30 V8

A Drifted.hu szezonnyitó futama remekül zárult, szervezők, nézők, versenyzők elégedetten és új élményekkel térhettek haza. Folytatás június 8-án a Lóerők Éjszakáján.

Tovább

Drifted.hu - Facebook

Eseménynaptár


Sebesség Fesztivál
Április


Lóerők Éjszakája
Június


Hegyi Drift
Augusztus


Végső Összecsapás
Szeptember

Hirdetés

Hegyi Drift - Facebook

Követők

HairHungary Zora242 MMarket Red Crab Films Hunkhana Bognár János

Címkefelhő

drifted (26),drift verseny (23),drift bajnokság (21),drift (20),tököl drift (12),lóerők éjszakája (10),gymkhana (10),sebesség fesztivál (8),gyorsulás (8),hegyi verseny (7),hegyi drift (7),drifting (4),drifted.hu (4),bélapátfalva (4),drift tököl (4),Lóerők Éjszakája (4),lakyboy (4),gymkhana grid (3),márton zoltán (3),drift eb (3),queen of europe (3),king of europe (3),drag (3),bélkő-hegy (3),parádsasvár (3),gyorsulási verseny (2),gyorsulási futam (2),Belapatfalva (2),zora (2),origo (2),kerényi ádám (2),koe (2),hegyi felfutás (2),női drift (2),ken block (2),bélkő (2),tököli reptér (2),drift allstars (1),driftsuli (1),autóépítés (1),autósport (1),drift autó (1),toyota mr2 (1),skyline (1),fényi anna (1),kovács evelin (1),mdsz (1),máriapócs (1),drift oktatás (1),drift iskola (1),mnasz (1),Amerigo Monteverde (1),programok egerben (1),egri program (1),ford majális (1),hetyési zsolt (1),Mustang (1),bélkő hegy (1),végső összecsapás (1),bmw pickup (1),eedc (1),egri programok (1),énekes árpád (1),kamionos gyorsulás (1),Nicolo Rosso (1),Énekes Árpi (1),Kerényi Ádám (1),King of Europe (1),Adam Frank (1),supra (1),Karolina Pilarczyk (1),autós fesztivál (1),Philippe Guillod (1),hungaroring (1),gymkhana eb (1),drift autósport (1),adam frank (1),galacs gábor (1),simon csaba (1),red crab (1),vernon zwaneveld (1),drift versenyző (1),zángó zoltán (1),biggy (1),rozovics tamás (1),autó találkozó (1),Magyar Drift Szövetség (1),Gymkhana (1),GyorsulásiFutam (1),drift edzés (1),tököli drift (1),tordai istván (1),sport1 (1),sportverda (1),dely domonkos (1),touge (1),ae86 (1),Toyota (1),blogger (1),corolla (1),hacsiroku (1),corolla ke70 (1),trueno (1),4age (1),drift blog (1),dragtor (1),lada (1),molnár feri (1),szántó nikolett (1),bmw (1),qoe (1),Ken Block (1),drift jamboree (1),tököl (1),cressida (1)