Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Végső Összecsapás most hétvégén!

Végső Összecsapás most hétvégén!

A tököli reptéren kerül megrendezésre az ősz legnagyobb autós eseménye, ahol a szervezők több tucat programmal készülnek! Az évadzáró drift verseny mellett lesz gymkhana, gyorsulás, autós találkozók és megannyi finomság.

A mély depressziónak, unalomnak, rosszkedvnek, és a sok-sok negatív érzelemnek, amit manapság az időjárás okoz bennünk hamarosan vége, hiszen hétvégére az időjósok már kellemes őszi meleget és napsütést jósolnak. A Végső Összecsapás névre hallgató rendezvénynek az időzítése nem is lehetne ennél jobb, hiszen végre kimozdulhatunk egy remek szabadidős mókára. A szervezők rengeteg programmal várják a kilátogató nézőket, nehéz lenne felsorolni szinte mindent, de azért megpróbáljuk.

A szombati napon a tököli drift arénában melegítenek, majd kvalifikálnak a drift szakág versenyzői, ahol ezúttal is nemzetközi felhozatal várható, hiszen a magyar bajnoki záró futam mellett, hétvégén a női drift EB mezőnyében, valamint a King of Europe StreetLegal kategóriában is megtartják az utolsó fordulót. A reptéri kifutó a gyorsulás szerelmeseit várja majd, ahol rengeteg kategóriában, sőt akár márkákra lebontva is láthatunk versenyeket. V8-as izomautók, profik és amatőrök, motorosok, sőt a kamionok is összegyűlnek ezen a napon. A gyorsulási futamokat autós találkozókkal fűszerezik, a MiniFritzen, azaz a német autórajongók mellett Tökölön lesznek az amerikai vasak kedvelői, valamint a Suzuki, Ford és BMW fanok. Ha nemcsak ámulni, bámulni lenne kedvünk, egy kis adrenalin löket miatt szombaton beülhetünk kedvenc pilótánk mellé is, ahol akár keresztben élvezhetünk a drift taxi során, vagy akár 402 méteren át parázhatunk a dragtaxi közben.

Végső Összecsapás

Vasárnap a gymkhana pilóták is csatlakoznak, és akinek még mindig idegen lenne ez a kifejezés, javasoljuk keressen rá Ken Block nevére, aki a világ egyik, ha nem a legnagyobb mestere ennek a sportnak. A gyorsulás, drift, szlalom szakágak keveréke komoly koncentrációt és vezetéstechnikát igényel, hiszen a pálya nyomvonala és a kitűzött feladatok még egy versenyzőnek is komoly gordiuszi csomó, egy hétköznapi úrvezetőnek meg szimplán lehetetlen küldetés.

A drift arénában a profi, félprofi és amatőr kategóriákban ezen a napon döntik el a bajnoki cím sorsát. A keresztben sodródás művészei, mint tudjuk néha centikre megközelítve úgynevezett tsuiso páros csatákban harcolnak egymással, ahol a végén csak egy maradhat. A tempó szokás szerint bőven 100 felett várható, és minden bizonnyal látványos füstben gazdag összecsapásokat láthatunk majd.  És, hogy mi lesz még? RC modell autós driftelés, carstyling autó szépségverseny, kamionos szlalom, gymkhana bemutató és megannyi meglepetés.

Egy biztos, aki benzinvérű autó, motor vagy kamion rajongó, annak ott a helye az idei Végső Összecsapáson!

 

Bővebb infó, nyereményjáték és friss hírek a rendezvényről:
www.facebook.com/driftedhu
www.facebook.com/futamhu
www.facebook.com/gymkhanahu

Tovább

Rekordsebesség várható a tököli Drift EB-n

Rekordsebesség várható a tököli Drift EB-n

A King of Europe nemzetközi sorozat a bélkő hegyi felfutás után, most hétvégén a tököli reptéren tartja következő fordulóját, ahol a szervezők 150km/h-s tempót ígérnek kizárólag kilinccsel előre.

Calin Ciortan - Drifted

A múlt hétvégén megtartott hegyi versenyen bemutatkozott pilóták elképesztő látványban részesítették a közönséget. Ritkán látható versenyautók érkeztek szerte a világból, köztük 1000 lóerős fenevadra is akadhatott a közönség, de a Szaúd-Arábiából érkezett Mustang RTR-ek is okoztak bőven libabőrt. Az Európa Bajnokság mezőnye, kiegészülve néhány külföldi és magyar pilótával hétvégén a tököli Drift Arénába látogat, így a rajongók nagy örömére újra felbőgnek a motorok és hatalmas páros csatákban izgulhatunk a magyar sikerekért. Ráadásul nem akármilyen verseny vár a kilátogató nézőkre, hiszen a szakmai stáb brutális tempót ígér, mely Magyarországon egész biztosan rekordként vonul be a történelembe. Szükség lesz a közönség buzdítására, hiszen a hegyi versenyen megtapasztalhattuk, hogy komoly mezőny verbuválódott össze. Természetesen a hazai pilótáknak is van okuk a visszavágásra és szerencsére a magyar különítmény is sokkal erősebb lesz, mint múlt héten.

Szili Krisztián - King of Europe

Az EB jelenlegi éllovasa Kerényi Ádám mindenképpen bizonyítani szeretne hazai közönség előtt, ráadásul a magyar csapat tovább bővült két korábbi országos bajnokkal Grózinger Zsolt és György Szilveszter személyében. Mindketten óriási rutinnal rendelkeznek ahhoz, hogy a külföldi pilóták orra alá kellő mennyiségű füstöt okádjanak elképesztő versenyautójukkal. Márton Zoltán „LakyBoy” is fogadkozik, hogy nagy tempónál már nem igen van trükközési lehetősége a külföldieknek és a V8-as pickuppal bárkibe belerongyol, ha indokolatlanul húzogatják előtte a kéziféket. Az Országos Bajnokságban első helyen álló Szántó Nikolettnek is jobban fog feküdni a gyors nyomvonal és reményeink szerint Smidéliusz Bálintnak is megjavul a kompresszor E30-as agyonszélesített verdája. Sorolhatnánk tovább melyik magyar versenyző miért is favoritunk igazán, a lényeg azonban most annyi, hogy a versenyzők számára a legfontosabb, hogy minél nagyobb közönség bíztassa őket a tököli Drift EB futamon!

És persze ne felejtsük azt sem, hogy a Drifted Országos Bajnokság SemiPro és Street kategóriájában versenyző pilóták is összemérik tudásukat. A félprofik a „nagyokhoz” hasonlóan páros csatákkal döntik el a továbbjutások sorsát az EB helyszínén, míg a kezdő ám annál ígéretes tehetségekkel teletűzdelt versenyzők a reptéri kifutón külön pályán harcolnak majd egymással.

Most hétvégén tehát 100% drift, több mint 60 brutális versenyautó és nemzetközi mezőny!

> Részletes programterv a rendezvény Facebook oldalán található

Tovább

A tököli futamon vehetnek revánsot a magyar drift versenyzők

A tököli futamon vehetnek revánsot a magyar drift versenyzők

A hazai rendezésű drift Európa Bajnoki futam első állomását a gyönyörű környezetben lévő Bélkő hegyen rendezték. A magyar versenyzők közül mindössze két pilóta került a legjobb 8 közé, de számukra is ott ért véget a küzdelem, így hétvégén a tököli EB futamon van miért visszavágnunk.

Hegyi drift EB - King of Touge

Bízva reménykedtünk, hogy magyar sikerekről számolhatunk be a nemzetközi King of Europe sorozat első hazai állomásáról, hiszen a Bélapátfalván található hegy gyomrába vezető úton második alkalommal rendeztek drift versenyt. A tavalyi évben a legjobb magyar pilóták már megküzdöttek a trükkös és gyors nyomvonallal, mellyel volt bőven problémájuk a most érkezett külföldi versenyzőknek is. Jól látszott, hogy hazánk fiai már kellő tapasztalattal és bátorsággal vágtak neki a táv teljesítésének, így optimizmusunk nem is volt hiába való. Az EB futamra érkező külföldi versenyzők között ráadásul többen még soha életükben nem drifteltek hegyen felfelé, független attól, hogy a drift autósport gyökere annak idején így alakul ki.

Matt Campling - King of Europe

A Szaúd-Arábiából érkezett Ford Racing csapat pilótái is így voltak ezzel, akiknek hiába volt bődületesen erős Mustangjuk tökéletesen megépítve, a kellő rutin hiányzott. Természetesen ezt nem is rejtették véka alá, hiszen hazájukban sok hegyen nem igen tudnak gyakorolni. Mint megtudtuk átszámolva közel 8 millió forint volt a két versenyautó Magyarországra szállítása, és a járulékos költségekkel sem spóroltak semmilyen szinten. Ezek után azt is el tudjuk képzelni, hogy a szomszédos Arab Emírségekben versenyző pilótáknak akár olyan agymenésük is lehet egyszer, hogy hegyet építtessenek egy szép szerpentinnel mondjuk Dubai városhatárában. Egy biztos, borzasztóan bejött nekik a miliő és azt az ígéretet tették, hogy most hétvégén a tököli EB futamon sík terepen megmutatják mire képesek.

King of Europe Drift EB

A verseny látványvilága egyedülálló volt, a hangulatról pedig remekül gondoskodtak a műsorvezetők. A szombati edzésnap és kvalifikáció után másnap a Drifted Országos Bajnokság legjobb pilótái küzdöttek meg bemelegítésként. A tavalyi győztes Smidéliusz Bálint kénytelen volt átadni a Bélkő hegy királya címét, hiszen nem jutott döntőbe, azonban a bronz csatát megnyerte Zalabai Zsolt ellenében. A legfényesebb kupát Szili Krisztián simogathatta egy csodálatosan megépített Nissan 1JZ versenyautó volánja mögött. A döntőben nem volt könnyű dolga, hiszen az agresszív vezetéstechnikájáról híres Márton Zoltánt kellett legyűrnie. A bírák első futásra nem is tudtak dönteni, a visszahívásos csatában pedig Zoli, azaz „LakyBoy” elváltotta magát az első kanyar után, így egyértelművé vált, hogy be kell érnie a 2. hellyel.

Márton Zoltán LakyBoy vs. Szili Krisztián Drifted OB

Szili Krisztián lendülete szerencsére megmaradt az EB futamra is, hiszen a legjobb 16 között a mezőny legerősebb autójával rendelkező izraeli Adam Frankon is túljutott, hiába az 1000 lóerő. A folytatásban azonban a hegyi versenyezésben nagy rutinnal rendelkező lengyel Grzegorz Hypky már megállította, aki egészen a 4. helyig menetelt. A másik legjobb magyar talán nem meglepetésre a szombati nap kvalifikációjának nyertese és az Európa Bajnokság éllovasa Kerényi Ádám volt, aki bár kicsit vitatott küzdelemben, de csatát vesztett a legjobb 8 között. A Szlovákiából érkezett Norbert Kovacik sem mindennapi autóval rendelkezik, Ádámot egy M6 V10-es BMW-vel verte meg, és a hangos szlovák rajongótábor nagy örömére egészen a 3. helyig fűzte nagy csatákban kilinccsel előre. A döntő összecsapásban az olasz Francesco Conti és a román Calin Ciortan feszült egymásnak, mely bár kiélezett küzdelem volt, Contit azonban ezen a napon nem igen lehetett megverni. A román versenyző kicsit sem volt elégedetlen második helyezéséve, hiszen a versenyt megelőzően szalagkorlátnak csapódott és az is kérdéses volt, hogy egyáltalán folytatni tudja a versenyt.

Az EB következő állomása a tököli reptéren található Drift Aréna, ahol a szervezők komoly tempót ígérnek. Nem kevesebb mint 150km/h-s sebességgel kell elkezdeni a sodródás művészeinek a gyakorlatokat, ami ha megvalósul rekordként fog bevonulni a drift hazai történetébe. Az EB résztvevőinek fel lesz adva tehát a lecke és remélhetőleg a magyar pilóták móresre tanítják a külföldieket a hegyen elszenvedett keserűség miatt.

Rendezvényről készült képek, videók:
facebook.com/driftedhu
facebook.com/hegyidrift

A drift EB következő állomása augusztus 16-17 Tököli reptér
> Rendezvényinformációk

Tovább

Megpimpelt verdák, fényeffektek

Lóerők éjszakája a tököli aszfaltkockán

Valamilyen szinten minden autósport az éjszakában keletkezett, a közutakon, illegálisan, mert néhány embernek elgurult a gyógyszere. Aztán valaki látott benne fantáziát, és lezárt területen szervezetten kezdték el űzni. Valljuk be őszintén, éjszaka az üres közutakon nagyon kevesen tartják be a sebességkorlátozásokat, hiszen ha lehet, akkor miért ne nyomnánk neki, akár mit is hajtunk. Már csak néhány nap és újra lóerők éjszakája a tököli aszfaltkockán immáron 5. alkalommal, szervezetten biztonságosan, de mégis éjszaka, amitől még vérpezsdítőbb az egész.

Egyik személyes kedvencem, mindig sikerül a srácoknak valami nagyot alkotni. Az éjszakai versenyek látványosabbakra szoktak sikerülni, mivel ilyenkor minden versenyző kicsit megpimpeli a verdát fényeffektekkel is, az mellett természetesen, hogy a lóerőt is folyamatosan csavarják fölfelé, mintha csak Xzibit foglalkozott volna vele a műsorában. Akit nem köt le eléggé a drift, az nézelődhet a gyorsulási pályán, autók motorok és kamionok is lesznek (igen kamionok is :-)), no meg egyébként is egyre népszerűbbek a rendezvények így a parkolóban is lehet szemezgetni a nem hétköznapi járművek közül, több klub is jelen szokott lenni, meg a madarak valami össznépi bográcsozásról is csiripeltek a szerszámosoknál, szóval lesz program bőven, mindenki válogathat kedvére.

Ha ez még mindig nem elég reggeltől Ford majális, drift, szlalom, offroad és egyéb finomságokkal Fordosoktól Fordosoknak. Én is lelkesen szerelgetem az XR2-es Fiestámat, még az is lehet, hogy kipróbálom, mit tud :-). este 6-tól pedig irány a reptér nagykockája, a driftaréna, állítólag még magasabb lesz a gát ahonnan belátni az egész pályát, és testközelből figyelhetjük a csatákat, talán még Szaby is tud gyűjteni néhány befőttesüveg gumifüstöt.

Eljönni szinte már kötelező, minden adrenalin, gumifüst, és benzingőz függőnek illetve a többieknek is, hogy később a függők közé tartozzanak.

További infók: facebook.com/driftedhu


Írta: Bodnár János

Tovább

Jön a nyár legnagyobb éjszakai autós bulija

Lóerők Éjszakája

Minden év egyik legjobban várt éjszakai eseménye kerül megrendezésre június 7-én a tököli reptéren. Immáron ötödik alkalommal gyűlnek össze a lóerők szerelmesei, hogy a nyári szezon kezdetét egy hatalmas bulival ünnepeljék. Autófanatikusok, motorosok, drift őrültek és a gyorsulás megszállottjai, sőt idén már a kamionosok is ott lesznek a Budapestről könnyedén megközelíthető helyszínen.

Lóerők Éjszakája 2014

A szervezők idén is ki fognak tenni magukért, igaz tavaly nagyon magasra tették a lécet kitűnően sikerült hagyományokat őrző rendezvényükkel. Minden eddiginél nagyobb felhozatal várható a programok tekintetében, ahol akár családosok, baráti társaságok vagy nem csak a lőerőkbe szerelmes párok is megtalálják a maguk számára lebilincselő elfoglaltságot. A rendezvény a Ford majálissal kezdődik, ahol a márka rajongóira mókásabbnál mókásabb feladatok várnak, de saját képességeiket is ki tudják próbálni a gyorsulási, szlalom vagy az ügyességi akadály pályán biztonságos körülmények között. Mint tudjuk a drift szakában is találhatunk nem egy Ford márkajelezéssel ellátott igazi szörnyeteget, de nem csak ezeket láthatjuk a nap első felében, hiszen a drift szakág feltörekvő nemzedéke is ebben az időben fog egymással versenyezni.

A nap második felében érkeznek a Fritzen Fest, azaz a német autórajongók gyülekezete és több márka független klub is külön parkolót kap, hogy a nézők számára megmutassák csodaverdájukat. Természetesen mindközül a legnagyobb, azaz a Carstyling Tuning portál hatalmas tábora is ott lesz a Lóerők Éjszakáján és az egybegyűlt autó és tuning őrülteket szépségverseny és hangnyomás mérés várja majd.

Lóerők Éjszakája

A forgó színpad körül várhatóan ismét igazi „Halálos Iram” hangulatban várhatjuk a lemenő nap csodás fényeit, de addigra a legnagyobb programok már javában beindulnak, így nem lesz sok időnk romantikázni! A kifutó pályán és a drift arénában is délután 4 órától kezdődik a móka. A GyorsulásiFutam OB versenye mellett megkezdődik a nagy érdeklődéssel várt kamionos gyorsulás, ahol kíváncsian várjuk, hogy rakományok nélkül milyen monstrumok érkeznek majd a 402 méteres bevetésre!
 


A nap fénypontjait természetesen idén is a drift arénában találjuk, hiszen az ország legjobb versenyzői gyűlnek össze a legnagyobb hazai éjszakai versenyen. A Drifted Országos Bajnokságban a SemiPro valamit a Pro kategóriákban szintén délután 4 órától kezdik meg a futamokat, és ahogy a Sebesség Fesztiválon is láthattuk ezúttal már mindkét kategória legjobb 16 versenyzője páros csatákban döntik el a továbbjutás sorsát. Aki még nem látott ilyen csatát, azoknak az esti fényekben felpimpelt több száz lóerős versenygépek garantált libabőrt fognak okozni. A keresztben autózás művészei remélhetőleg idén is az összetartás jegyében gondolkoznak, és nem csak magukat hozzák el, hanem versenybe is szállnak, hogy képességeiket egy erős mezőnyben is bizonyítsák. A Lóerők Éjszakáján rendszerint a régi veterán arcok is megszoktak lepni minket és szerencsére, ha minden igaz ez idén sem lesz másként.

A szünetekben látványos bemutatókat tartanak a továbbfejlesztett tököli drift arénában és a különleges fények, pályavilágítás és éjszakai hangulat nem mindennapi élményeket adnak majd a kilátogató nézőknek!

> További rendezvényinformációk, programterv
 


 

Megközelítés (Tököli reptér –rendezvény kapu):

Gyalogosan: Budapestről a Boráros térről 10 percenként induló csepeli HÉV-vel a végállomásig, majd a 38-as menetrend szerint közlekedő autóbusszal szintén a végállomásig (Lakihegy, Cseresznyés utca.). Innen egy negyed órás sétával érhetjük el a II. Rákóczi Ferenc út legvégén (nagykanyar) található tököli reptér rendezvénykapuját.

Gépjárművel: az M0-ás körgyűrűn a Halásztelek-Csepel leágazásnál kell letérni Halásztelek irányában ahol a II. Rákóczi Ferenc út végén (nagykanyar) található a tököli reptér rendezvénykapuja.


Drifted

Sok szeretettel várunk mindenkit!

Tovább
«
12345

Drifted.hu - Facebook

Eseménynaptár


Sebesség Fesztivál
Április


Lóerők Éjszakája
Június


Hegyi Drift
Augusztus


Végső Összecsapás
Szeptember

Hirdetés

Hegyi Drift - Facebook

Követők

HairHungary Zora242 MMarket Red Crab Films Hunkhana Bognár János

Címkefelhő

drifted (26),drift verseny (23),drift bajnokság (21),drift (20),tököl drift (12),lóerők éjszakája (10),gymkhana (10),sebesség fesztivál (8),gyorsulás (8),hegyi verseny (7),hegyi drift (7),drifting (4),drifted.hu (4),bélapátfalva (4),drift tököl (4),Lóerők Éjszakája (4),lakyboy (4),gymkhana grid (3),márton zoltán (3),drift eb (3),queen of europe (3),king of europe (3),drag (3),bélkő-hegy (3),parádsasvár (3),gyorsulási verseny (2),gyorsulási futam (2),Belapatfalva (2),zora (2),origo (2),kerényi ádám (2),koe (2),hegyi felfutás (2),női drift (2),ken block (2),bélkő (2),tököli reptér (2),drift allstars (1),driftsuli (1),autóépítés (1),autósport (1),drift autó (1),toyota mr2 (1),skyline (1),fényi anna (1),kovács evelin (1),mdsz (1),máriapócs (1),drift oktatás (1),drift iskola (1),mnasz (1),Amerigo Monteverde (1),programok egerben (1),egri program (1),ford majális (1),hetyési zsolt (1),Mustang (1),bélkő hegy (1),végső összecsapás (1),bmw pickup (1),eedc (1),egri programok (1),énekes árpád (1),kamionos gyorsulás (1),Nicolo Rosso (1),Énekes Árpi (1),Kerényi Ádám (1),King of Europe (1),Adam Frank (1),supra (1),Karolina Pilarczyk (1),autós fesztivál (1),Philippe Guillod (1),hungaroring (1),gymkhana eb (1),drift autósport (1),adam frank (1),galacs gábor (1),simon csaba (1),red crab (1),vernon zwaneveld (1),drift versenyző (1),zángó zoltán (1),biggy (1),rozovics tamás (1),autó találkozó (1),Magyar Drift Szövetség (1),Gymkhana (1),GyorsulásiFutam (1),drift edzés (1),tököli drift (1),tordai istván (1),sport1 (1),sportverda (1),dely domonkos (1),touge (1),ae86 (1),Toyota (1),blogger (1),corolla (1),hacsiroku (1),corolla ke70 (1),trueno (1),4age (1),drift blog (1),dragtor (1),lada (1),molnár feri (1),szántó nikolett (1),bmw (1),qoe (1),Ken Block (1),drift jamboree (1),tököl (1),cressida (1)