Máriapócs története

Üdvözlöm az olvasókat, Simon Krisztiánnak hívnak, 22 éves drift megszállott vagyok.  Az első driftes élményem 2007 nyarán volt, amikor a parádsasvári hegyi verseny keretében drift bemutatót tartottak. Ekkor még nem igazán tudtam hova tenni, de a következő nyáron valami megmozdult bennem és 2008 őszén ellátogattam az első futamomra. Már akkor tudtam ez az én sportom!

A régmúlt
Az időben egészen 2008-ig kell visszarepülni, amikor hazánkban megrendezték a King of Europe Drift sorozat első hazai versenyét nem máshol, mint Máriapócson. (2007 júniusban, Tökölön volt az első KoE - szerk.). Rengeteg külföldi versenyző, soha nem látott japán vasak, és a  magyar BMW-k is felsorakoztak. Ekkor halhattunk olyan neveket először, mint Radír, Kerényi, vagy akár Tibisz.
 


Első találkozásom Máriapóccsal
2009 nyarán ismét eljött hozzánk a KOE sorozat, ekkor már én is ott voltam és drukkoltam a magyar fiúknak. Ez a verseny felejthetetlen volt számomra, sőt másnap rendezték az országos bajnokságot is, ezért kétnapos drift-őrületben vettem részt. A KOE már akkor is nagyon színvonalas mezőnyt vonultatott fel, ezen a versenyen nem lettem volna bíró. Ekkor vehettem részt az első éjszakai futamomon is, ugyanis a KOE éjszaka került megrendezésre, ami óriási élmény volt, és már akkor éreztem, nem ez lesz az utolsó éjszakai verseny itt, ’Pócson.

A mezőnyben  megjelentek a BMW e36 M3-k, és már a BMW e30 V8 kombinációk is. Itt ismerkedhettem meg Mészáros Zsozsi nevével vagy akár Norbert Kovačikkal és Roman Koleszarral. Aki ott volt, hallhatta, hogy itt jön a Hópihe! Elárulom, az Dimitry Illyuk volt, aki már akkor sem volt fakezű, hát még mostanában! Sajnos Zsozsi azóta nem versenyzik, de a többiek szinte minden évben láthatóak Máriapócson is.



(Norbert Kovačik)

A napközbeni kvalifikációs futamok után elérkezett az este, ahol Kerényi Ádám és Szerencsés Pisti két külön ágon, de mindketten óriásit autóztak. És mi lett a vége? Találkoztak a döntőben! A bírók életük legkeményebb döntését hozták meg a visszahívások után, ugyanis a két BMW-s srác embertelenül ment. A külföldiek is odatették magukat, főleg egy görög srác a rózsaszín kis Toyotájával. Sajnálom, hogy azóta sem láthattam ezt az autót.

Másnap kezdődött az OB, esővel megáldva, de nagyon ügyesek voltak a srácok és már akkor lehetett látni pár versenyzőn, hogy belőlük lesz még valaki. Ilyen volt Zentai Sándor vagy éppen Grózinger Zsolt. A Sierrával versenyző Zentai defektet kapott a végén, és úgy ért be a célba.
 

    
Változás éve, de nem a pályán
2010-ben járunk. Ekkor a magyar drift-társadalom vezetői ketté oszlottak, egyszerre két bajnokság is futott, de ez akkoriban még nem okozott gondot, hiszen több autó, több verseny, s így még több drift volt. Ebben az évben mindkét bajnokság ellátogatott ’Pócsra, és persze a jól megszokott KOE sem maradhatott el, ami ismét az éjszakába nyúlt. (2010-ben az MDSZ utolsó évadja került megrendezésre, a KoE futamot pedig a drifting.hu rendezte. 2011-től futott két bajnoki sorozat - szerk.) Kezdtek megjelenni az erősebb gépek és az új arcok, mint például Énekes Árpád a fehér-fekete BMW–vel vagy Szántó Nikolett a BMW Z4-gyel. Azonban 2010-ben még sem erről lett híres Máriapócs. Már korábban említettem Norbert Kovačikot, aki ekkor ismét eljött, és a KOE futam előtti edzésen „alkotott egyet”.  Abban az évben a legkomolyabb bukást követte el, videó is készült róla, megéri megnézni.
 


A Hell Országos Bajnokság éve
2011-ben járunk. A két szövetség (MNASZ/MDSZ - MGYSZ/DriftGP Hungary - szerk.) nem békült ki és csak a Hell Országos Bajnokság kapott jogot, hogy futamokat rendezzen Máriapócson, így a három megrendezett futamból kettő az országos bajnokság része volt, míg a harmadik a KOE sorozat jól megszokott állomása.

A mezőny rettentő erős volt ebben az évben is.  Olyan pilóták versenyeztek már ekkor, mint Nagy Gergely „Indián” , Tóth „Alapos” Géza vagy akár a később gymkhanába átnyergelő Zahuczki Zsolt, vagy, ahogy mindenki ismeri, „Zacc”. Szerintem azonban mégsem ez volt a legnagyobb szenzáció az évben. Van egy csapat hazánkban, aminek tagjai a Ford márka szerelmesei és úgy gondolták megépítenek egy Ford Focust, ami hátul hajt. Remekül sikerült, igaz, kezdetben voltak gondok, de az egyik legjobb autója ennek a mezőnynek. Az i-re természetesen a KOE futamon rakta fel a pontot Zentai Sándor, amit hatalmas autózásaival nyert meg.

2012, a változások éve
Nem is olyan rég két óriási változás is történt Máriapócson. Az egyik a mindenki által várt pályaújítás, a másik pedig két új, nemzetközi sorozat megérkezése hazánkba. Sajnos a KOE bajnokság, ebben az évben már a Hungaroringre került át. Óriási jelentőséggel bír, hogy egy Forma1-es pályán driftet rendezhet Magyarország, így a KOE színvonala mondhatni tovább nőtt.

Visszatérve a pályaújításra. A legnagyobb változás az első kanyarban történt, ahol már nem kell bemenni a szűk részbe, hanem tovább lehet robogni a nagy fal mellet. Sajnos ez sok embernek nem igazán sikerült, de persze volt, aki csillogtatta a tudását. Ilyen volt „Lakyboy”, Ládi Atilla vagy akár Grózinger Zsolti is.

A két új sorozat pedig nem más volt, mint a JDM (Drift Allstars - szerk.) és az EDCC sorozat. Mindkét sorozat versenyzői egyszerre álltak rajthoz, így hatalmas mezőny alakult ki. Hazánkban a két sorozat becenevet is kapott, megszületett a Trackwood fesztivál.  Ezen a fesztiválon sajnos nem vettem részt, inkább a Hungaroringet választottam, de egyáltalán nem bántam meg, mivel ott is kiváló nevek versenyeztek.  A Trackwood fesztivál szervezői az új nyomvonalon is változtattak kicsit, beleraktak egy terhelésváltást a nagy ívbe. Ez nagyon látványos lett, de nekem igazából nem tetszett, mert azok az autók le tudnák fűzni azt a nagy ívet is rendesen.  Aki egy kis kedvcsinálót szeretne, annak ajánlom ezt a videót. Remekül látszik benne az új pálya és a külföldi sztárok is eléggé „oda teszik magukat”.

 
(Juha Rintanen)

A közelmúlt
2013-at írunk. Egy újabb szakadást élt meg a magyarországi drift élet (MNASZ / Drifting / Drifted - szerk.) , a rendező szervezetek száma háromra növekedett.  Máriapócsra azonban nem volt nagy hatással, ugyanis a szakítás által a Hell OB keretében 3 versenyt rendeztek és a Trackwood fesztivál is újra ellátogatott hazánkba. Szerencsére mindkettőre el tudtam látogatni, mert a hungaroringi KOE futam nem ütközött a Trackwood-dal. Életem talán legemlékezetesebb élménye volt a drift a világában. Ezek a versenyzők a félelem kifejezést nem ismerik, a falaktól pár centikre óriási sebességgel autózva mennek minden körben; de megjegyezném, hogy a külföldi pilóták mellett a magyarok teljesítménye sem rossz.

Természetesen mindenkinek van saját kedvence, nekem Juha Rintanen és Pawel Trela Opel GT-je volt. Sajnos Juha kölcsön kocsival támadott a versenyen, de így is fergeteges volt. Remélem 2014-ben ismét eljönnek hozzánk. 

Összefogás Éve
El is érkeztünk a 2014 év kezdetéhez, ami egy komoly bejelentéssel indult: a HELL OB és a Magyar Drift Szövetség összeállt (Az MDSZ-t 2013-ban a bíróság kényszertörléssel megszüntette - szerk.), ezáltal még színvonalasabb versenyhétvégékre van kilátás. Változás a versenyek számában nincs ugyan, továbbra is 3 verseny lesz ’Pócson, sőt a Trackwood fesztivál is a szokott időben kerül megrendezésre.

Írta: Simon Krisztián