Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Interjú Karolina Pilarczyk-al

Karolina Pilarczyk: Minden nőt bátorítok, hogy kipróbálja ezt a sportot!

A hétvégi Sebesség Fesztiválra Karolina Lengyelországból érkezik, hogy a Queen of Europe női drift EB futamon ismét mindenkit lenyűgözzön. Persze az sem kizárt, hogy a tavalyi évhez hasonlóan a magyar bajnokin is párbajozik majd a SemiPro kategóriában, így a "felnőtt" pályán is megmutatja elképesztő tudását és alázatát a sportág iránt.

Elégedett vagy a 2013-as éveddel?
Karolina: Igen is meg nem is. A 2. és a 3. fordulót megnyertem, az 1. fordulón 2. lettem. Nagyon elégedett vagyok ezekkel az eredményekkel főleg azért mert ez volt az első évem a Nissannal. De viszont részben nem vagyok megelégedve, mert a kisebb rossz eredmények miatt lettem második összetettben. Habár a legfontosabb célunk az volt jól érezzük magunkat és ezt sikerült megvalósítani!

Mit módosítotok az autón 2014-re?
Karolina:Az autó dizájnját szeretném áttervezni és még az erőt növeljük tovább, bármi amivel nagyobb show-t tudok adni a közönségnek.

A motoroddal elégedett vagy?
Karolina: Imádom! Úgy gondolom a V8 az egyik legkarakterisztikusabb sportmotor és az amerikai motorok lenyűgözőek. A hang és az erő nagyon „szexy”!

Mit gondolsz QoE széria színvonaláról? KoE-től nincs túl messze?
Karolina: QoE tényleg jó. Nagyon örülök hogy ez a liga létezik. Jó tapasztalatszerzés és én bátorítok minden női driftert hogy kivegyék a részüket ebben a sportban is. Az eredmények KoE SL-ban és a Pro szériában is egyaránt megmutatják, hogy a lányok komoly ellenefelek.

Mit gondolsz a magyar versenyzőkről? Jó ellenfelek?
Karolina: Kerényi Ádám, Énekes Árpád és Szántó Nikolett jó drifter lenyűgöző ügyességgel és felszereléssel. Számomra örömöt okoz amikor látom őket driftelni és persze versenyezni velük.

Tetszik neked az elektronikus bíráskodás?
Karolina: Amit a KoE szériában használnak szuper. Ők rögzítik az összes kört amik igazságosabbá teszik a bírói munkát. Habár a pontrendszer nem igazán kedvez nekem, mert én azért driftelek hogy jól érezzem magamat és hogy szép előadást adjak a nézőközönségemnek.

> Sebesség Fesztivál - Tököli reptér Április 12-13

By Ács Sándor

Tovább

A nők és a drift

A nők és a drift

Először is had mutatkozzam be, a nevem Kata. Cikkemben szeretném női szemmel megközelíteni a drift világát. Nem, nem mint laikus néző, hogy mit látok, mikor két pasi tsuiso-t vív a pályán, hanem ebben az autósportban milyen nőként helyt állni.

Japánban már évek óta lehet látni külön hölgyek számára rendezett versenysorozatot, de 1 éve már Európában is hódit, Queen of Europe néven. Nem szeretném, ha azt hinnétek, hogy ez egy feminista cikk lesz. Egyszerűen, csak lássa mindenki, hogy a csajok is lehetnek autóversenyzők, szerethetik az autókat. Mi is szeretjük hallani, mikor felbőg egy V8 vagy fütyül a turbó és emellett ömlik az arcunkba a gumifüst. Nem is szaporítom a szót, térjünk a lényegre.

Kis hazánkban (sajnos) kevés női drifterről beszélhetünk. A legsikeresebb hölgyet szerintem nem kell bemutatni, ő Szántó Nikolett. Mára már nagy sikernek örvend a román Ramona Rusu, a lengyel Karolina Pilarczyk és még sorolhatnám. Szerencsére azt látom, hogy egyre tehetségesebb csajok mutatják meg tudásukat a magyar bajnokságban, mint Jáger Andi vagy Fényi Anna. Évről – évre vagy napról – napra több lány áll a sorba és itt – ott csiripelnek is róluk a madarak. Ilyen fiatal hölgy a nyírbátori Kovács Evelin. Arról ne is beszéljünk, hogy hányan vannak, akik pénz – idő – energia hiányában nem tudják megmutatni magukat, de már gyakorolnak egy eldugott aszfaltozott placcon.

Milyen női drifternek lenni? Szerintem marha nehéz. Először is, mert ki kell vívnod a férfiak elismerését, másodszor pedig önmagunkat kell legyőzni. Lehetőleg zárják ki a negatív kritikákat, hogy csajok ti ehhez nem értetek. Általában mi nők megijedünk, ha megcsúszik az autó, nem pedig élvezzük, ellenkormány és gázt neki :D Meg kell tanulnunk, élvezni, nem pedig feladatként teljesíteni. Hiszen erről szól a drift. Az élvezetről. Eggyé kell válni az autóval, feszegetni határainkat. De mit tudok én, aki még a máriapócsi pályán két kanyart is épphogy össze tud fűzni. Inkább megkérdeztem erről Annát és Evelint:

Anna:
Kedves Kata! Először is köszönöm megkeresésed ez megtisztelő számomra. Igazából nem mondanám magam „drifternek” inkább versenyzőnek mivel nem csak ez az ágazat a szenvedélyem. Milyen női versenyzőnek lenni?... Ezen én soha nem gondolkoztam, nem merült fel bennem ez a kérdés mivel soha nem kivételeztek velem a nemem miatt. Persze megosztó az emberek hozzám állása. Vannak olyanok, akik számára ez vonzó, hogy női mivoltom ellenére ilyen sportot űzök és támogatnak, ezáltal egyre több és nagyobb az elvárásom magammal szemben és nagyobb élvezettel csinálom, de sajnos vannak negatív emberek. Őket lehetőség szerint próbálom minél nagyobb százalékban kizárni. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem bírom a kritikát igenis elvárom az ÉPÍTŐ jellegű szavakat hiszen ezáltal fejlődik az ember.

  
Fényi Anna

Büszke vagyok arra, hogy női versenyző vagyok és mindig jobban és jobban akarok teljesíteni, hogy bebizonyítsam, igenis nőknek is van helye ebben a sportágban és keményen megállják a helyüket. Nagyon szerettem azokat a versenyeket ahol férfiakkal kellett megküzdeni viszont  azok a versenyek voltak a legizgalmasabbak, amikor Jáger Andival küzdöttünk, amikor csak tizedeken múlott, hogy ki lesz az első. Ő remek ellenfél volt általa nagyon sokat fejlődtem, mert visszahozta bennem azt a verseny lázat, ami már kezdett megkopni. Az első drift versenyemen találkoztam Ramona Rusu-val aki szintén kellemes meglepetés volt számomra nagyon közvetlen és kedves volt. Azon a versenyen hárman voltunk lányok a mezőnyben és az igazi csata köztünk volt.

Evelin:
Először is ott kezdeném mikor beültem utasként egy profi versenyző mellé. Az első mondatom amikor „kiléptem” (kimásztam) a  kocsiból, hogy „Én ezt akarom csinálni!!!” Persze mindenki kinevetett, hogy lány… kocsik…drift… VICC. De aztán mégis sikerült és LASSAN összeállt egy autó. Amikor először megcsúszott a kocsi, kicsit megijedtem, hiszen  reflexből azon  voltam,  hogy kiegyenesítsem, mert normális esetben az utcán nem megyünk keresztbe. Aztán ahogy teltek el a napok a következő alkalomig folyamatosan gondolkodtam, hogy vajon hogy is kellene csinálni, hogy keresztbe menjek, fékezzek kézzel-lábbal, kormányozzak, gázt adjak és füstöljön a gumi. Megtanultam, ha beülök a kocsiba, akkor ott nincs más csak ő meg én. Ki kell zárni a megjegyzéseket. Nekem is sok ilyen volt mikor mondták hogy jobban nyomjad neki, ne vedd el a gázt, azt hittem egy M3 jobban megy stb. Sokszor nehéz ezeket a „kritikákat” kizárni, hiszen rosszul esnek de nem kell velük foglalkozni…Én érzem, hogy nekem hogy biztonságos, inkább elengedem a gázt, ha nem vagyok biztos magamban. Meg lehet nyugodtan próbálni, meg lehet mutatni, hogy hogyan is kell csinálni. Már az edzéseknek köszönhetően a gúnyos kritikák elmaradtak, hiszen aki esetlegesen nem tudta, hogy lány vezeti azt a „csajos” BMW-t, amikor kiszállok meglepődnek, sőt odajönnek gratulálni, ami az összes eddigi megjegyzést elfeledteti. Ez az az elismerés amikor azt érzem hogy megérte.

  
Kovács Evelin

Még csak egy versenyen vagyok túl, ahol amatőr versenyzőkkel mérettettem meg magam. Hatalmas élmény volt, nagyon fura volt az az érzés, hogy most engem néznek, én vagyok a versenyző és nem fordítva. Amikor pályára léptem rajtam kívül még hárman ültek bent a kocsiba mellettem : a Spicc, a Rinya meg a Majré. Nagyon  izgultam, hogy hogy fog menni, mit fognak szólni, hisz ha elrontom akkor az lesz a reakció hogy pfffff csaj… De szerencsére nem így lett és elismerő szavakat kaptam, tapsoltak, szurkoltak nekem. Egymagam voltam majd 50 fiú között. Véleményem szerint nagyon jó helyezést értem el, jó pár fiút magam mögé is utasítottam és a rengeteg tapasztalat és élmény mellett még egy kupával (különdíjjal) is hazatértem. Szerintem ettől nem kell jobb versenyélmény.

Anna már a magyar mezőnyben és a Queen of Europe-n is megmutatta magát. Elmesélte milyen tapasztalatokat és élményeket szerzett:

„Mielőtt elindultam driften jártam amatőr rally versenyekre is és ott is voltak női ellenfelek így nem volt szokatlan ez a fajta párbaj. Emlékezetes az első Queen of Europe versenyem sok női pilóta volt és itt volt az első tsuiso csatám. Aznap edzéseken egyik csapattársammal kezdtük el gyakorolni, aki szintúgy „szűz” volt ilyen téren és mellesleg férfi. Nagyon-nagyon élveztem az üldözött és az üldöző szerepét és az autózás leírhatatlan örömét. Szeretek csatázni nőkkel és férfiakkal is egyaránt mert minden egyes verseny után tapasztaltabb és rutinosabb leszek. A legnagyobb csatákat magammal vívom a határaimat feszegetem és csak úgy tudom meg hol vannak ha átlépem őket. Ott ülni és eggyé válni az autóval a kormányt markolva és a fizikával és a pedálokkal játszva összetett, de mégis egyszerű ösztönös mozdulatokkal elszáguldozni egy másik világba egy „csoda országba” kizárva a valóság baját-zaját és csak a motor bőgése hallható az egyik legjobb dolog a világon. <3”

Kedves Uraim! Mint ahogy olvashatjátok, nem olyan könnyű, ezek a lányok is ugyanúgy küzdenek, mint férfi sporttársaik, sőt talán jobban. Ha kell, légkulcsot kapnak a kezükbe kereket cserélni, vagy épp nyakig olajosan fekszenek be az autó alá. Nem várnak megkülönböztetést, csak annyit, hogy egyenrangú félként, ellenfélként kezeljék őket. Az csak grátisz, hogy egytől – egyig gyönyörű és csinos hölgyek.

Végezetül, csak annyit mondanék, hogy láttunk már falon pókot és karón varjút, na meg drift versenyen dobogós hölgyet. HAJRÁ CSAJOK!


Írta: Zentai Katalin
https://www.facebook.com/zentka222

Tovább

Drifted.hu - Facebook

Eseménynaptár


Sebesség Fesztivál
Április


Lóerők Éjszakája
Június


Hegyi Drift
Augusztus


Végső Összecsapás
Szeptember

Hirdetés

Hegyi Drift - Facebook

Követők

HairHungary Zora242 MMarket Red Crab Films Hunkhana Bognár János

Címkefelhő

drifted (26),drift verseny (23),drift bajnokság (21),drift (20),tököl drift (12),lóerők éjszakája (10),gymkhana (10),sebesség fesztivál (8),gyorsulás (8),hegyi verseny (7),hegyi drift (7),drifting (4),drifted.hu (4),bélapátfalva (4),drift tököl (4),Lóerők Éjszakája (4),lakyboy (4),gymkhana grid (3),márton zoltán (3),drift eb (3),queen of europe (3),king of europe (3),drag (3),bélkő-hegy (3),parádsasvár (3),gyorsulási verseny (2),gyorsulási futam (2),Belapatfalva (2),zora (2),origo (2),kerényi ádám (2),koe (2),hegyi felfutás (2),női drift (2),ken block (2),bélkő (2),tököli reptér (2),drift allstars (1),driftsuli (1),autóépítés (1),autósport (1),drift autó (1),toyota mr2 (1),skyline (1),fényi anna (1),kovács evelin (1),mdsz (1),máriapócs (1),drift oktatás (1),drift iskola (1),mnasz (1),Amerigo Monteverde (1),programok egerben (1),egri program (1),ford majális (1),hetyési zsolt (1),Mustang (1),bélkő hegy (1),végső összecsapás (1),bmw pickup (1),eedc (1),egri programok (1),énekes árpád (1),kamionos gyorsulás (1),Nicolo Rosso (1),Énekes Árpi (1),Kerényi Ádám (1),King of Europe (1),Adam Frank (1),supra (1),Karolina Pilarczyk (1),autós fesztivál (1),Philippe Guillod (1),hungaroring (1),gymkhana eb (1),drift autósport (1),adam frank (1),galacs gábor (1),simon csaba (1),red crab (1),vernon zwaneveld (1),drift versenyző (1),zángó zoltán (1),biggy (1),rozovics tamás (1),autó találkozó (1),Magyar Drift Szövetség (1),Gymkhana (1),GyorsulásiFutam (1),drift edzés (1),tököli drift (1),tordai istván (1),sport1 (1),sportverda (1),dely domonkos (1),touge (1),ae86 (1),Toyota (1),blogger (1),corolla (1),hacsiroku (1),corolla ke70 (1),trueno (1),4age (1),drift blog (1),dragtor (1),lada (1),molnár feri (1),szántó nikolett (1),bmw (1),qoe (1),Ken Block (1),drift jamboree (1),tököl (1),cressida (1)