Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

LakyBoy - Nem adjuk fel! Tele vagyunk tervekkel...

LakyBoy - Nem adjuk fel! Tele vagyunk tervekkel...

A hétvégén megtartott máriapócsi EEDC verseny nem úgy sikerült ahogy terveztük. Hiába estünk ki és szívtuk végig a napot, remekül éreztük magunkat! - Lakyboy

Márton Zoltán azaz LakyBoy is nevezett a RabócsiRing nyomvonalán megtartott nemzetközi versenyen. Sajnos a mezőny igen csonka volt, sok technikai hiba ütközött ki az autókon, de azért bőven akadt nagy menő. Laky autóját kicsit gatyába rázták a tököli Drift EB-t követően, apróbb futómű állítások hiányoztak csupán. A szombati edzés során az autó ráfutott egy olaj csíkra, ami után kissé kisodródva Laky ledózerolta a gumifalat és leszakította az autó bal hátsóját. A csapat nem aggódott, hiszen csak lakatolni kellett, ebben Balu, azaz Csonka Zsolt pedig nagymester. Kerek egy órát követően már folytatta is Zoli az edzést, amiről így vélekedett:

„Nem igazán éreztem egyik kört sem jónak, hol az eleje sikerült, hol volt egy remek terhelésváltás, vagy a végén füstöltük tele a depót. De egyszerre mindez soha nem teljesült. A közönség ettől függetlenül megkedvelt, és nekünk ez a lényeg valójában”

Másnap a gumik tesztelésével folyt a délelőtt. Az edzés vége felé ismét sok lett az egyik kanyar, mentés közben viszont lassú tempóban a fizikát meghazudtolva kacskult be az autó és bontotta le az első futóműt a gumifal. A nagyobbik baj viszont az volt, hogy Zoli kisujját is eltrafálta a visszapörgött kormány. Miközben a csapat megkezdte a szerelést és egy otthonfelejtett kormánymű miatt, beszerzési körútra indult, Zolit ellátták, majd röntgent és további kivizsgálásra küldték a legközelebbi szakrendelésre.

Pár óra múlva, az autó már készen várta Laky érkezését, ám annak tesztelésére már csak a kvalifikáción volt lehetőség. Egy kormánymű csere után az első futómű állítás mint kiderült nagyon hiányzott, Laky nem is vállalta el egyik körét sem, mert kezelhetetlen volt az autó. Kalydy Tamásnak hála nem sokkal később a futómű is beállításra került, de már nem volt lehetőség Zolinak felmenni a pályára, vagy folytatni a kvalifikációt. Az EEDC sajátos szabálya szerint pedig, hiába volt érvényes, - igaz nullás kvalifikációs köre, ezzel kiesett a versenyből. A Drifting.hu csapata sem értett nagyon ezzel együtt, hiszen így a közönség elvesztett egy értékes versenyzőt Laky személyében. A Top16 helyett végül a versenyben 14 pilóta küzdött, ami élvezetes és sajnos magyar sikerektől volt mentes.

„Nagyon hálás vagyok első sorban a csapatnak, hiszen maximálisan segítettek bármi baj volt. Régen éreztem magam ennyire jól, függetlenül a sok problémától és a balesettől. Egyszerűen nem érdekelt, hogy mi van a kisujjammal, versenyezni szerettem volna, de erre egy buta szabály nem adott lehetőséget.” - LakyBoy

Azt is elárulhatjuk, hogy a csapat tele van tervekkel, ezáltal megvalósítandó célokkal. A Ford Mustang elvileg már a tököli Véső Összecsapáson megmutatja magát és további két autó építése is folytatódik, mely révén a csapat két versenyzővel is bővül. A márkákat illetően csak annyi bizonyos, hogy egy brutális Mazda épül, valamint egy kuriózum Volvo coupe is várja, hogy végre versenyautó legyen.


Találkozunk a Végső Összecsapáson Tökölön!

Tovább

61 drift versenyzővel fogjuk feldobni a szombat estét!

Lóerők Éjszakája

Ha tavaly kihagytad volna az eseményt, ajánlom, ne kövesd el ezt a hibát újra! A tavalyi programokban rengeteg szép látványelem volt, ami most szombaton sem marad el.

Egy évvel ezelőtt Mester János egyedi tűzijátéka volt az egyik legemlékezetesebb, és bár sajnos ezen a futamon nem áll rajthoz, tűzijátékban most sem lesz hiány. De hogy több okot adjuk arra, hogy el gyere, olvass tovább és megtudod mik a tervek még az idei Lóerők Éjszakájára. Egy biztos, a tavalyi derbit nehéz lesz felülmúlni!

Ismét támadunk a Tököli aszfalton, pályánk biztosan füstbe borul, hiszen most is elhozzuk nektek a legjobb versenyzőket, és a legújabb újjáépített vasakat. A külföldi futamokon remeklő Énekes Árpád például a „kis” Mustangjával lesz jelen, ami idén még megvadultabb köröket ró majd a holdfényes éjszakában. Ebben a bestiában egy LS7-es Corvette motor dolgozik, de ha a hagyományos Mustang motorok hangjára jobban beindulsz, akkor a Ford találkozón garantáltan megtalálod a fogadra valót.

Ha a Fordoknál nem, akkor a német kis angyalszemes csodáknál biztosan akad olyan látványú gép, ami elkápráztat téged szombat este. Kamionosok is láthatnak egy eléggé egyedi monstrumot gyorsulni, egész biztosan lesz nagy csodálkozás a 402m-es pályán.

Japán autósok sem mennek majd haza élmény nélkül, ugyanis Hetyési Zsolt egy friss karcmentes „ratmobillal” vág neki a hétvégének. Persze nem az ő autója lesz egyedül figyelemre méltó a japán vasak között, hiszen a hazai drift mezőny szerencsére egyre színesebb. Márton Zoltán „Lakyboy” is beújított egy amerikai izomgépet, hogy melyik autóval érkezik azt majd meglátjátok, de az újragondolt Pickup is elég ütős, főleg ha kilinccsel előre haladva szeli a kanyarokat.

Komolyan készülünk nektek ezzel a hétvégével 61 drift versenyzővel fogjuk feldobni az estéteket! Ezt mindenképpen látni kell, ne tervezz mást Június 7.-re mert a srácok biztosan hatalmas show-t nyomnak majd!

További infók: www.facebook.com/driftedhu

Írta: Ács Sándor

Tovább

Lóerők Éjszakája - a legjobbak csatája

Az idei Lóerők Éjszakáján felejthetetlen élményekkel lehettünk gazdagabbak. Hatalmas páros Drift csaták, elképesztő tűzijátékkal fűszerezett Gymkhana bemutató és rég nem látott tömeg a Drag kifutón. A szervezők beleadtak apait, anyait és kiderült, hogy ez még koránt sem a „jéghegy csúcsa”! Július 20-án hegyi drift verseny következik, augusztusban pedig várhatóan újra ellátogat hazánkba Ken Block a gymkhana szakág koronázatlan királya.

A Drifted.hu - Országos Drift Bajnokság 2. futama rekordszámú nevezővel került megrendezésre közel 5 ezer néző szeme láttára. A versenyen talán a drift szakág hazai történetének egyik legnagyobb csatáját láthattuk Dely Domonkos és Márton Zoltán, alias "LakyBoy" jóvoltából. A drift szabályai szerint páros csatákban előzni kizárólag akkor lehet, ha valamely pilóta az elvárt ívhez képest lecsúszik, vagy hibázik a mögötte haladó nagy nyomása miatt. Ebben a csatában épp ez történt, ami nem túl gyakori. LakyBoy hátul haladóként megelőzte Dely Domonkos aki a következő kanyarban viszont visszavette vezető pozícióját, miközben 100 km/h körüli tempóval fűzték kilinccsel előre. (22:43). Természetesen nem csak ezt a csatát érdemes visszanézni, az egész verseny rég nem látott izgalmakat hozott.
 

Drifted.hu - Országos Drift Bajnokság / Lóerők Éjszakája
> Eredmények
> Galéria

Tovább

Drifted.hu - Facebook

Eseménynaptár


Sebesség Fesztivál
Április


Lóerők Éjszakája
Június


Hegyi Drift
Augusztus


Végső Összecsapás
Szeptember

Hirdetés

Hegyi Drift - Facebook

Követők

HairHungary Zora242 MMarket Red Crab Films Hunkhana Bognár János

Címkefelhő

drifted (26),drift verseny (23),drift bajnokság (21),drift (20),tököl drift (12),lóerők éjszakája (10),gymkhana (10),sebesség fesztivál (8),gyorsulás (8),hegyi verseny (7),hegyi drift (7),drifting (4),drifted.hu (4),bélapátfalva (4),drift tököl (4),Lóerők Éjszakája (4),lakyboy (4),gymkhana grid (3),márton zoltán (3),drift eb (3),queen of europe (3),king of europe (3),drag (3),bélkő-hegy (3),parádsasvár (3),gyorsulási verseny (2),gyorsulási futam (2),Belapatfalva (2),zora (2),origo (2),kerényi ádám (2),koe (2),hegyi felfutás (2),női drift (2),ken block (2),bélkő (2),tököli reptér (2),drift allstars (1),driftsuli (1),autóépítés (1),autósport (1),drift autó (1),toyota mr2 (1),skyline (1),fényi anna (1),kovács evelin (1),mdsz (1),máriapócs (1),drift oktatás (1),drift iskola (1),mnasz (1),Amerigo Monteverde (1),programok egerben (1),egri program (1),ford majális (1),hetyési zsolt (1),Mustang (1),bélkő hegy (1),végső összecsapás (1),bmw pickup (1),eedc (1),egri programok (1),énekes árpád (1),kamionos gyorsulás (1),Nicolo Rosso (1),Énekes Árpi (1),Kerényi Ádám (1),King of Europe (1),Adam Frank (1),supra (1),Karolina Pilarczyk (1),autós fesztivál (1),Philippe Guillod (1),hungaroring (1),gymkhana eb (1),drift autósport (1),adam frank (1),galacs gábor (1),simon csaba (1),red crab (1),vernon zwaneveld (1),drift versenyző (1),zángó zoltán (1),biggy (1),rozovics tamás (1),autó találkozó (1),Magyar Drift Szövetség (1),Gymkhana (1),GyorsulásiFutam (1),drift edzés (1),tököli drift (1),tordai istván (1),sport1 (1),sportverda (1),dely domonkos (1),touge (1),ae86 (1),Toyota (1),blogger (1),corolla (1),hacsiroku (1),corolla ke70 (1),trueno (1),4age (1),drift blog (1),dragtor (1),lada (1),molnár feri (1),szántó nikolett (1),bmw (1),qoe (1),Ken Block (1),drift jamboree (1),tököl (1),cressida (1)