Driftelni mentem
Azt hiszem minden normális férfi ember (illetve néhány hölgy) fejében megfogant már a gondolat, hogy milyen jó is lenne egy saját versenyautót birtokolni, és azzal tölteni a hétvégét, hogy koptatjuk a gumit és az alattunk lévő technikát.
Sajnos ez általában pénz, idő, energia, és szakértelem hiányában elmarad. Ilyenkor jön képbe a Drifted.hu által hirdetett driftiskola, és annak különböző csomagjai. Rendszeres látogatója vagyok a tököli driftes, gymkhanás, gyorsulásos eseményeknek, böngészem a weboldalukat is, illetve a facebookon is követem őket, ezért hamar értesültem róla, hogy driftiskolát indítanak. Az első drifttaxi élményemet páromtól kaptam ajándékba, ott elgurult a gyógyszerem, ki sem akartam szállni az autóból. Már akkor szerettem volna a másik oldalra is beülni, így kézenfekvő volt, hogy regisztrálnom kell a kezdő csomagra. Gyors e-mail váltás, őrjítő várakozás a hétvégig, utazás Tökölre, tovább várakozás a portánál. Kísérő érkezik, sorompó nyílik, kezdődjön a móka.
Az egyik hangárnál álltunk meg, már elő voltak készítve a BMW-k, hogy kicsit megtapossam őket, de korábban érkeztem, voltak még előttem, így várnom kellett tovább. Sebaj, felmásztam az egyik dombtetőre, így volt alkalmam megnézni, hogy miként alakították ki a már ismert aszfaltkockát a reptéren, és hogy mit is kellene majd csinálni.
Végre én következtem. Autóba be, de egyenlőre, csak az anyósülésre, mellettem az oktató Mester János profi drift pilóta, autóépítő, pontozóbíró és egy remek oktató is egyben. Gyors információcsere az alapvető dologról, majd könnyedén, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne keresztbe autózni, bemutatta mi is a cél, és hogyan lehet elérni. Gyors helycsere után jónéhány elhibázott próbálkozás amikor is az autó túlfordult vagy letapadt, majd sikerült egy két kört autóznom kilinccsel előre.
Elképesztő érzés a kormány mögött ülni, megszűnik a világ, csak az ív a fordulatszám és a tökéletes szög ami számít, és mindezt tetőzi az a dübörgés amit az autó áraszt illetve ha kellően ügyes vagy lehet szép nagy fehér füstfelhőket is gyártani a hátsó gumik rovására.
Sajnos a kezdő csomag 1 szett gumit tartalmaz, ezt pedig sikerült tönkretenni a körözéssel, így az első körömnek vége is volt. Nyílván nem tudtam vele leállni, ezért (sajnos csak) egy évvel később ismét jelentkeztem. Másodszor egy kis ismétléssel kezdtem, majd jöhetett a 8-as forma. Mielőtt teljesen eldaráltam volna a futófelületet a hátsó gumikról sikerült egy két tökéletesnek nem nevezhető 8-ast leírnom kilinccsel előre. Az érzés természetesen megunhatatlan bár nem vagyok elégedett a teljesítményemmel, tudom hogy nem én vagyok a legtehetségesebb kezdő, ennek ellenére eszem ágában sincs abbahagyni a gyakorlást. A piszkos anyagiak nem engedik, hogy saját autóval gyakoroljak, így továbbra is a cél, hogy a driftiskolás BMW-ken a lehető legtöbbet fejlődjek.
Óriási dolognak tartom, hogy ilyenre van lehetőség kishazánkban, elérhető áron nagyon jó autókat lehet kipróbálni, és igazi szakemberekkel találkozni, akik ahhoz képest, hogy miket vittek véghez mégis a földön járnak, és közvetlenen segítőkész emberek. Mindenkinek bátran merem ajánlani, hogy ha egy kicsit is tetszik neki a sport, akkor használja ki a lehetőségeket.
Mindkét alkalommal készítettem fotókat, videókat, több-kevesebb sikerrel össze is vágtam, az alábbi linkeken megtekinthetőek:
http://www.youtube.com/watch?v=7F2czPqw_J0
http://www.youtube.com/watch?v=SQNwVWd91I4
Írta: Bognár János
Jómagam 2011-ben látogattam el az említett helyszínre, leírhatatlan volt, amit ott láttam. Természetesen előtte utánajártam hova is megyek, és hogy nagyjából mire számítsak, de valami egészen mást kaptam, mint amit vártam. Megrögzött autófanatikusként tudtam, hogy rosszul nem fogom érezni magam, azt mondták gyerekként hamarabb tudtam felsorolni a parkolókban álló autók típusát, mint kerek egész mondatokat alkotni. Nagyjából 150 km-t kellett autóznom, már majdnem azt hittem, hogy eltévedtem, amikor lelassult a forgalom, hamarosan látni lehetett a kígyózó autósort a reptér felé, tudtam, hogy rendben vagyok. Jegyvásárlás után továbbhaladva a reptér külső részén úgy éreztem magam, mint valami Halálos Iram filmben, süt a nap, hangos a zene, a távolban üvöltő autók és motorok, füstfelhő és az a jellegzetes gumiszag, ami azóta úgy hiányzik a téli holtszezonban.
és hogy ezt meglehetősen kevés támogatóval, többnyire önköltségből épített gépcsodákkal teszik. Egyúttal felháborít a tény, hogy itt ez a sok tehetséges ember, akik már a külföldi mezőnyben is bizonyították rátermettségüket, és nem őket támogatja állam bácsi, hanem azokat a „zs” kategóriás színészeket, akik 90 percen keresztül a labdát kergetik a gyepen, ahol párszáz néző van, itt meg több ezer. Nem mellesleg pedig igazi közvetlen élmény, hiszen szabad bejárás van általában a depókra, így lehetősége van az embernek odamenni a kedvenc pilótájához, szóba elegyedni velük, fotózkodni, nézelődni mit csinál a csapat az autóval, ha nem a pályán gyűrik éppen.
